Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)
88 beli nyilalkozattal a szövetkezetből való kilépését 1892 november 18-án be nem jelentette", ebben az esetben felperes keresetével egészben elutasittatik. Erdekében áll stb., mert ellenesetben köleleztetik, hogy felperesnek 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett a felperes nevére szóló egy darab törzsrészjegy átadása ellenében 99 K 38 fül. tőkét s járulékot fizessen. Indokok: Felperes, mint az alperes szövetkezetből kivált tag a kereskedelmi törvény 237. §-a alapján a reá eső üzletrészt követeli alperestől. Minthogy pedig a felperes nevére szóló törzsrészjegynek felperes által a válaszirathoz történt becsatolása által kétségtelen, hogy annak ő a birtokosa és magából ezen törzsrészjegyből annak másra történt átruházása ki nem tűnik, annálfogva alperesnek a felperességi jog ellen tett kifogását, illetőleg ezen kifogásának alapjául szolgáló azon állítását, hogy a felperes törzsrészjegyét eladta, figyelmen kivül kellett hagyni. Az ügy érdemében : A per sorsa azon a döntő kérdésen fordul meg, hogy felperesnek az a tényállítása, mely szerintő az 1892 november 15-én kelt és alperes szövetkezet igazgatóságához intézett írásbeli nyilatkozattal a szövetkezetből való kilépését 1892 november 18-án bejelentette, a valóságnak megfelel-e vagy sem ? Mert ha felperesnek ez a tényállítása a valóságnak megfelel, abban az esetben felperes a kereskedelmi törvény 237. §-ának rendelkezésénél fogva az 1892. évi zárszámadás szerint reá eső üzletrész kifizetését követelheti. Ebben az esetben ugyanis az 1892 június hó 18-án bejegyzett alperesi alapszabályok 10. §-ának azon rendelkezésénél fogva, hogy a kilépés az üzleti év befejeztét egy hóval megelőzőleg történhetik, s alperes üzleti évének a polgári évvel azonosan történt megállapítása folytán felperes kiválásának időpontjául 1898. évi deczember hó 31-ike tekintendő, a kereskedelmi törvény 254. §-a szerint egy évben meghatározott elévülési idő ,tehát még 1893. évi deczember 31-én, vagyis alperes szövetkezet feloszlásának az 1894 április 22-én tartott közgyűlés által történt elhatározása előtt eltelt. E mellett közömbös az a körülmény, hogy a felmondás idejében felperes törzsrészjegye teljesen be volt-e fizetve, s hogy a tartalékalap a visszafizetésre képes-e ? illetőleg az alapszabályok 9. §-ának az az intézkedése, melynek értelmében a tagok rendszerint a teljesen befizetett törzsbetéteik beváltása