Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

törvényszék a perujitási kereset érdemében való határozathozatalra utasittatik. Indokok: Az 1881 : LIX. tcz. 25. §-ának rendelkezése szerint harmadbirósáai Ítélet mint nem felebbezhető birói határozat, a kézbesítést követő napon emelkedik jogerőre. E szerint a m. kir. Curiának 1897. évi 1012. sz. Ítélete, mely a felperesnek 1898. évi január 15. napján kézbesittetett, 1898. évi január 16. napján emelkedett jogerőre. Ettől a naptól számítandó tehát az a záros három évi határidő, amely alatt a váltó-eljárási rendelet 43. §-a szerint perújításnak az 1881 : LIX. tcz. 69. §-ának 2. és 3. pont­jai esetében helye van. A törvénykezési gyakorlat által elfogadott jogszabály, hogy az években meghatározott időtartam, aminő a tent megjelölt s a perújításra engedett záros határidő is, az utolsó évnek azon a napján jár le, amely nap számánál és elnevezésénél fogva a határidő kezdőnapjának megfelel. Ez a nap pedig 1901. évi január 16. napjára esik, és miután a felperes ezen a napon beadta perujitó keresetét, az elkésés okából el nem utasít­ható, amiért is tekintettel arra, hogy a felperes az alapperben nem használt lényegileg a per tárgyára vonatkozó uj bizonyítékot hozott fel, az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával a perujitási kérelemnek a hivatkozott 1881 : LIX. tcz. 69. §-ának 2. pontja alapján hely adatott és ennek folytán a kir. törvényszék további eljárásra utasíttatott. (1901 június 12. 2981/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete indokaiból hely­benhagyatik. == A váltó-elévülés időpontjába sem számíttatik be a kezdő­nap. (5/82., 579/83., 1335/93. számú curiai határozatok.) 41. A vevő, ki tudta, hogy az általa vásárolt bor nem ter­mészetes, hanem mesterségesen készült bor, mely for­galomba nem bocsátható, s e bórt mégis magához vitette, és annak forgalomba hozatalát maga is megkísérelte, az ügy­let felbontását, s ennek folytán a vételár visszaadását nem követelheti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom