Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

5° ellenérték pedig az elsőbiróság Ítéletében meghatározott összeg­ben helyesen állapíttatott meg, mert ifj. K. M. tanú vallomása szerint az üzlet menetének néhai S. I. vezetése alatt a hibája az volt, hogy ő irni és olvasni nem tudott és igy az üzletnek — amint ezt alperes maga is elismeri — csakis a felperes maga­sabb képzettsége adott nagyobb lendületet, amely körülmény a cserepező iparüzlet természetére tekintettel eléggé indokolja, hogy annak a felperes részéről való vezetése átvétele idejében való értéke az 1894. évi értéknek a felére tétessék, annál is inkább, mert e tekintetben egyéb adatok rendelkezésre sem állanak ; az esetleg foganatositandó ujabbi bizonyítási eljárásnak pedig az alperes megnyugtató eredményt maga sem tulajdonit. (1901. évi február 5. 8096/900. sz. a.) A kir. Curia: Előrebocsátva azt, hogy bérjövedelem megtérí­tése, közszerzeményi igények és 8000 K ért. bútorok visszaadására vonatkozó viszonkereset elutasítása iránt nem volt volna szükséges külön rendelkezni, mert alperes az 1897. évi július 30-án tartott tárgyaláskor határozottan kijelentette, hogy miután a kertész­utczai ingatlan időközben eladatott, annak fele részét nem ter­mészetben követeli, hanem felperest a megfelelő 26,000 K vételár s járulékai megtérítésére kívánja köteleztetni ; továbbá mert alperes a vagyoni kérdések megvitatása czéljából 1899 február i-én tar­tott tárgyaláskor közszerzemény czimen már nem támasztott követelést, az j899. évi márczius 15-ki tárgyaláskor pedig be­ismerte, hogy a 8000 frt értékű ingókat magával vitte és ugyan­akkor azt terjesztette elő, hogy ezen ingókért felperestől semmit sem követel: a kir. tábla ítélete a kereset és viszonkereset főtár­gyára nézve az abban felhívott és felhozott indokok alapján helybenhagyatik. 26. A felek közt létrejött oly megállapodás, mely szerint az ingatlan tulajdonosa a másik fél rendeletére kiállított vál­tót színleg elfogadja, s utóbbi az ingatlant a színleges váltói követelés alapján elárverezteti s a végrehajtást szenvedő részére megveszi, nem ütközik az osztr. polg. törvénykönyv 463. §-ába, illetve a végrehajtási törvény 169. §-ában fog-

Next

/
Oldalképek
Tartalom