Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

45 költségekre, melyek a F. térre hordott többlet földanyagnak onnan való elhordatása folytán merültek fel ; keresetbe vette pedig felperes az összeget, mint tartozatlanul tejesitett fizetést. Minthogy pedig az a kérdés, hogy tartozatlan fizetés forog-e fen, bírói hatáskörben megoldandó jogkérdést képez, az pedig, hogy felperes tartozatlanul teljesitett-e fizetést, az ügy érdemére tarto­zik, ennélfogva a rendelkező rész értelmében kellett határozni. 24. Ha a kárt mindkét fél mulasztása idézi elő, azt a felek egyenlően viselni tartoznak. (Curia 1902 február 6. 3284/901. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztat­tatik akként, hogy alperes köteles a felperesnek 912 K tőkét, kamatát és 110 K előleges szemleköltséget 15 nap végrehajtás terhével megfizetni. Felperes ezt meghaladó kereseti kérelmével elutasittatik. Indokok: Az alsóbiróságok által helyesen kifejtettek szerint a vastartóknak keresztvasakkal ellátására felperes volt ugyan kötelezve, minthogy azonban a szakértők nyilatkozata szerint, amit S. G. tanú vallomása is támogat, az első boltív megrepedését nemcsak a keresztvasak hiánya, hanem a betonmunkának rend­szertelensége is okozta, amely kizárólag az alperes mulasztására vezethető vissza ; minthogy továbbá az esetben, ha a per tárgyát képező kárt mindkét fél mulasztása idézi elő, azt a peres felek egyenlően viselni tartoznak : mindkét alsóbiróság ítéletének meg­változtatásával a szakértők által megállapított kárösszeg, kamat és az előleges szemleköltségnek felerészben megfizetésére az alperest kötelezni kellett, a másik felerészre nézve pedig felperest keresetével elutasítani. 25­Az ingatlan vagyon hozománynak csak akkor tekinthető, ha a férj kezéhez történt átadása közjegyzői okiratba fog­lalt jogügylet alakjában történik. — A vő apósának üzletét

Next

/
Oldalképek
Tartalom