Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

99 hogy Sz. J. hagyatékára felperes örökösödési igénynyel bir ; már pedig a holtnak nyilvánítást nem csak a törvényes, hanem a végrendeleti örökös is kérheti ; e tekintetben nem tesz külömbséget az, hogy nem az volt a végrendelkező, kinek a holttá nyilvánítása kéretett, hanem az az irányadó, hogy a végrendelkezőnek a holttá nyilvánítani kért egyén utáni örökösödés igénye a végrendelkezés időpontjában már megnyilott-e, az az eset pedig fenforog, mert Sz. J. 1882 augusztus 12-én végrendelkezett. Felhívó keresetet vagylagosan terjesztette elő, első sorban azt kérte, hogy Sz. L. halálozásának megtörténte az 1881 : LIX. tcz. 91. §-a alapján bizonyítottnak mondassék ki, másodsorban pedig azt kérte, hogy Sz. L. a perrendtartás 523. §-ának c) pontja alapján holtnak nyilvánittassék, mert 1876 július 24-én halálveszélyben forgott. Két tanú vallomása alapján megállapítható, hogy Sz. L. 1876. évi július hó 24-én a Marosra ment lovat úsztatni, a tanuk látták azt, hogy Sz. L. és cselédje K. J. együtt mentek a Marosra, a cseléd csak maga jött vissza a Marosról s már akkor oda nyilatkozott, hogy gazdája a vizbe fuladt, K. J. pedig azt vallotta, hogy látta, hogy Sz. L. lovával együtt a Marosba fuladt. A bizonyítékok ekkénti alakulása mellett az elhalálozás tényét nem lehetett bizonyítottnak venni, mert erre vonatkozólag csak egy tanú tett vallomást, azonban az a további tény, hogy a jelzett napot követő időköz alatt a külömben jó vagyoni viszonyok közt levő Sz. L.-t senki sem látta, hogy felhivás daczára sem illetékességi helyén, sem a kir. törvényszéknél nem jelentkezett s életben létét más módon sem tudatta, megállapítja a perrendtartás 523. §-a által követelt vélelmet, s ekként, habár a Marosban való lóusztatás nincs is rendszerint halálos veszedelemmel összekötve, mégis, minthogy az élet köztapasztalata szerint egy sebesen folyó vízben való tartózkodás a veszélyt kétségtelenül fokozza s esetleg halálos veszedelemmé is teszi; minthogy ez a halálos veszedelem K. J. vallomásával bizonyított abban a tényben, hogy Sz. L. lovával együtt a Marosban elmerült, tényleg bekövetkezett; ekként, minthogy a törvény nem zárja ki azt, hogy a bizonyítottnak vett az a tény, hogy Sz. L. a Marosra lovat úsztatni ment s hogy onnan vissza nem tért s hogy a Marosban elmerült, a «halálveszélyben való forgása fogalma alá soroltassák, nevezettet a perrendtartás 523. §. 7*