Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)
100 836 méterben felszámított posztó mennyisége a felebbezési bíróság által csak 814 méterben állapíttatott meg, nem vonja szükségképpen maga után a kereset egy részének az elutasítását, mivel másrészről kiderült, hogy felperes kára eme 814 mellett is nagyobb, mint a mennyit felperes a keresetében 836 méter után felszámított ; és mert a bíróságot az ítélethozatalnál csak a kereseti kérelem, vagyis a kártérítés fejében felszámított végösszeg köti, annyiban, amennyiben ezen tul nem terjeszkedhetik, ellenben a kár kiszámításának a keresetben alapul vett módjához kötve nincsen. 57Az adósnak a perben tett elismerő nyilatkozata alapján a hitelező javára hozott itélet az ezen perben részt nem vett más hitelezőt nem fosztja meg azon jogától, hogy a szóban forgó követelés jogosságát annak az elsőbbségi sorrendből kihagyására irányzott per utján megtámadhassa. — Ha az adós által kiállított külön okiratban a váltókkal fedezendő összeg után a 6 százalékot meghaladó kamat köttetik ki, s a hitelező akár a váltói, akár a köztörvényi ut igénybevételére feljogosittatik, a hitelezőnek a váltójogi ut igénybevétele mellett is joga van ahhoz, hogy a váltók alapján nem követelhető kamattöbletet köztörvényi uton követelhesse. — A kamatok kamatja a tőke után megítélt kamattal együtt a tőke 8 százalékát meg nem haladhatja. (Curia 1901 szeptember 12. 710/901. sz. a.) A pozsonyi kir. tábla : Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével oly értelemben elutasítja, hogy az alperesnek kielégítési jogát az 1% rendes és 7% késedelmi kamat tekintetében 2501 K 48 fill. erejéig fentartja. Indokok: Előre bocsátva azt, hogy az alperes a kereskedelmi uton indított kereset ellen a hatáskör tekintetében kifogást nem tett, a hatáskör kérdése pedig a jelen esetben hivatalból tekintetbe nem vehető, a hozott itélet érdemi felülvizsgálat alá vétetvén,, azt meg kellett változtatni és felperest keresetével a fenti érte-