Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

124 Bizonyított tényül kellett tehát elfogadni, hogy L. M. az ápolással olyan szolgáltatást teljesített, ami által viszontszolgáltatást kiérdemelt. E bizonyított ténynek jogi következménye pedig az, hogy a viszontszolgáltatás teljesítését, a szolgáltatást igénybe vett M. Gy.-től, illetve ennek örököseitől követelheti. Követelheti pedig annál inkább, mert e követelési joga ellenében az alperesek azt, hogy M. Gy.-nek rokona volt volna, nem is állították, annál kevésbbé állították tehát azt, hogy a rokonságnak foka az ápolás díjazását tenné mellőzhetővé. Ennek a jognak érvényesítését nem gátolhatja az a körülmény, hogy a felperes követelését M. Gy. ígéretére is alapította, amely szerint ez neki 2000 frtot helyezett kilátásba és hogy ez összeg megigérését teljesített szolgálatainak díjazása, jutalmazása czéljából történtnek vitatta, ezt a tényt pedig később felebbezésében ajándékozási szándéknak minősítette. Nem gátolhatta pedig azért, mert ha felperesnek nem is sikerült azt bizonyítani, hogy az emiitett összeg köttetett volna ki szolgálatainak díjazásául, az nem foszthatja meg őt, a magából a bizonyított szolgálat tényéből eredő jogának esetleg kisebb összegre vonatkozó érvényesítésétől. Ezzel a döntő körülménynyel szemben alárendelt jelentőségűvé válik a megjelölés, amelylyel felperes a M. Gy. által vitatott ígéretének czélját minősíthette. Jogalap változásáról tehát — melyet alperesek vitatnak — a felperes ellen annál kevésbbé lehet szó, mert a felperes a tények előadásán, amelyre jogát alapítja, nem változtatott. Nem szolgálhat a fel. peres elutasítására alapul az elsőbiróság ítéletében felhozott az a tény sem, hogy a felperes az ápolás közben naponkint 1 frtot kapott, és hogy különféle ajándékot is adott neki M. Gy. Ezzel ugyanis éppen nincs bizonyítva az, hogy teljesített szolgálataiért megfelelő ellenszolgáltatást nyert volna. Mig egyrészről ugyanis az alperesek semmivel sem bizonyították, hogy ez nem — mint a felperes vitatta — napi élelmezésére, hanem teljes díjazására szolgált volna, másrészről a bizonyított szolgáltatásnak ellenértékéül sem az, sem a közelebbről meg nem határozott értékű ajándéktárgyak bíróilag elfogadhatók nem voltak. Sőt magából e körülményből is az következik, hogy maga M. Gy. is a jelzett szolgálatokat nem díjtalanul, nem szívességből teljesítetteknek, hanem olyanoknak tekintette, melyekért ő viszontszolgáltatással tartozik.