Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

H3 ton fejlődő tudományra figyelemmel, az engedély adása idejében előre kívánatosnak nem tekintethetett, de az engedélynek ily értelmezését már a jegyzetek kifejtett rendeltetése is kizárja. Ha tehát a kereskedelmi törvényben szabályozott tartamú kiadói ügylet felperes és hallgatói közt tekintettel arra, hogy a kereskedelmi törvény által megkívánt két oldalú kötelezettség az engedély alapján meg nem állapitható, fen nem forog és igy a törvény alkalmazása és ennek alapján egy «kiadásra» való engedély vélelmezése helyt nem foghat és erre a fentebb kifejtettek után szükség nincs, «kiadásról» tulajdonképpeni értelemben alperes védekezése szerint sem levén szó, de a kereset is, nem a «kiadás*, mint olyanra, hanem az ujabb előadásnak, vagy az eredeti jegyzetnek folytatólagos közzétételre helyezi a súlyt, aminek jelzésére szolgál csak tulajdonképpen az A—D. alattiakon használt «kiadás* szó is. Ezekkel szemben alperes a Ny. és M. által reá ruházott korlátlan jogra nem hivatkozhatik, mert több jogot, mint amennyit nevezettek a fentiek szerint szereztek, felperes hátrányára és felperest kötelezőleg alperesre át nem ruházhattak. A jogbitorlás tehát alperes részéről fenforog. Ennek folyományaképp pedig őt kártérítésre kötelezni és a meglévő példányok elkobzását elrendelni kellett. M. tanú vallomása szerint alperesnek az általa készített jegyzeteket közzététel és forgalomba helyezés czéljára átadta anélkül, hogy az általa átruházott ezen jogot világosan korlátozta volna, Ny. tanú pedig világosan II. kiadásra is engedélyt adott, a III. kiadás rendezésébe pedig utólag belenyugodott, másrészt a fentebb hivatkozott Sz., T., V. és F. tanuk igazolták, hogy évtizedeken át a tanár által adott engedély alapján a jegyzeteket tetszés szerinti számban és kiadásban szoktak volt közzététetni, e czélból ujabb engedélykérés nem volt szokásban. Ez alapon a kir. törvényszék alperes eljárásában felperes jogának bitorlását, illetőleg szándékosságot vagy gondatlanságot fenforogni nem látván, büntetés kiszabását mellőzendőnek találta. (1884 : XVI. tcz. 19. §-ának utolsó bekezdése.) A kártérítési kötelezettség alul azonban a jóhiszeműség alperest nem mentesiti, és ez a törvény 21. §-a értelmében az elkobzásnak nem szolgál akadályul. Döntvénytár. XX. 8