Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

56 nézve az ő kártérítési kötelezettségének terjedelmét hátrányosan befolyásolta, az elkésetten foganatosított fedezeti vétel, az eladó­nak erre irányuló kifogása alapján, a vevő kártéritési igénye meg­állapítására nem lehet alkalmas, ennek azonban nem lehet az a következménye, hogy a különben jóhiszemben eljárt vevő az árkülönbözetre alapított kártéritési igényét elveszítse és mi sem állhat útjában annak, hogy a vevő kárigénye azon árkülönbözetre tekintettel állapíttassák meg, amely a vételi szerződésben eredetileg meghatározott szállítási ár és a perben kimutatott azon átlagos ár közt jelentkezik, amelyen a vevő az árut beszerezhette volna, ha a fedezeti vételt a kellő időben foganatosította volna. Eszerint tehát a felperes által a kir. tábla Ítélete indokolá­sában kifejtettek szerint elkésve foganatosított fedezeti vételek, miután a perbeli szakértők egyező előadása szerint a vétel tárgyát képező baltaczin ára már 1893 utolsó hónapjaitól kezdve folyto­nos emelkedésben volt, mely áremelkedés 1893 deczember máso­dik felében és január hóban is jelentékeny volt, a felperes kár­téritési igénye megállapítására alkalmasaknak nem tarthatók, mind­azáltal a szakértők véleménye alapján meg lévén állapítható oly átlagos ár, amelyen a baltaczim D. környékén, hová a szállítás­nak történnie kellett, 1893 deczember első felében, mikor már felperes a H. alatti levélnek vétele után fedezeti vétel utján ha­son árut a maga részére beszerezhetett volna, tényleg adásvétel tárgyát képezte, a ténylegesen felmerült adásvételnek alapján ki­mutatott átlagos ár, a mi piaczi árnak tekintendő, a felperes árkülönbözetre alapított kárigénye alapjául . el volt fogadandó. A darmstadti szakértők jegyzőkönyvi véleményével tanúsítva van, hogy a szakértők a baltaczim akkori ottani átlagos árának a tény­leg történt vételek alapján leendő meghatározhatása czéljából a közeli különböző nagyobb forgalmi helyekről kereskedőktől érte­sítést szerezvén be, az ezektől kapott adatok szerint fuvarmente­sen D.-ig 100 kg. ként 37 márkán valamivel felül, de B. czég ér­tesítése szerint 37 márka árban történtek tényleges eladások. Ezek szerint 37 márkában 100 kg. ként kellett meghatározni azt az árt, amelyen felperes az alperes által nem szállított árut a H. a. levél vétele után azonnal foganatosított fedezeti vétel utján beszerezhette volna. Az alperesnek a szakértők ármeghatározása

Next

/
Oldalképek
Tartalom