Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIX. kötet. (Budapest, 1901)

liekebeleztessék és téves a felebbezési bíróságnak az a jogi állás­pontja, bogy alperes elvállalt kötelezettségének eleget tett az által, hogy az NB., i NB. és 2 NB. alatti okiratok szerint a felperes tulajdonának bekebelezésére szükséges összes joglépéseket meg­tette és hogy az alperes terhére nem számitható az, hogy a te­lekkönyvi hatóság által az a bekebeleztetés még meg nem történt ; téves pedig azért, mert alperes nem a joglépések megtételére, hanem arra vállalt kötelezettséget, hogy az a bekebeleztetés ama 60 nap alatt meg is történik. Ezeknél fogva, tekintettel arra, hogy alperest a fentiek sze­rint háromrendbeli olyan ténykedés, illetve mulasztás terheli, amelyek bármelyikének bekövetkezte esetére felperes a B. alatti szerződésnek azonnal megszüntetésére szerződésileg kifejezetten feljogosittatott és hogy a szerződő felekre nézve az alkalmazandó anyagi jogszabályt maga a szerződés alkotja : a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett meg azzal, hogy felperest a B. alatti szerződés megszüntetésére irányuló keresetével elutasította ; éppen azért a felebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával, a B. a. szerződést megszűntnek kimondani és alperest a sommás eljárási törvény 109., 168., 204. §-ai alapján az összes költségekben el­marasztalni kellett. 83­A másodbiróságnak azon végzése, mely a bíróságnak keres­kedelmi biroi illetékességét leszállítja, felfolyamodással meg nem támadható. (Curia 1900 október 12. 1266/900. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság végzésének a 2—14. r. alperesekre vonatkozó neheztelt rendelkezését megvál­toztatja, felperest ezen alperesekkel szemben kereskedelmi (tárgyi) birói illetékesség hiányában elutasítja. Indokok: A kereset ténybeli alapja szerint 1. r. alperes az őrizete alatt álló hagyatéki vagyon 1896. évi jövedelmének egy részét 2—15. r. alperesekként perbevont örökösök beleegyezésével visszatartja, jóllehet az A. a. hagyaték-átadó végzés szerint a hagyatéki vagyonra felperest életfogytiglani haszonélvezeti jog

Next

/
Oldalképek
Tartalom