Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIX. kötet. (Budapest, 1901)

155 dása sem járhat tehát az el nem fogadó félre nézve joghátrány­ával : mégis az alsóbiróságok helyesen utasították el felperest a 4000 frt előleg visszatérítése czimén támasztott keresetével azért, mert amint ezt a másodbiróság is helyesen kifejtette, a D. a. alperes részéről ajánlott teljesítés, t. i. elsőbbségi részvények ki­bocsátása és azoknak felperes részére zálogba adása alperes részé­ről nem volt jogilag lehetetlen, mivel a kereskedelmi törvény Ibi. §-a csak azt mondja ki, hogy a részvénytársaságnak saját részvényeit megszerezni vagy zálogba venni nem szabad, de a törvény eme rendelkezéséből, tekintettel az idézett §. 2. bekez­désére, mely szerint annak meg nem tartása csak az igazgatóság tagjainak a társaság hitelezőivel szemben való felelősségét vonja maga után, nem következik még az sem, hogy az idézett §. elle­nére történt részvényszerzés vagy zálogbavétel semmis volna,, annál kevésbbé következtethető belőle az oly ügylet semmisége, mely szerint a részvénytársaság saját részvényeit másnak zálogba adja. E szerint a D. a. szerződési ajánlat nem irányulván jogilag lehetetlen teljesítésre, annak el nem fogadása esetére joghatályo­san volt kiköthető felperes terhére a 3. 7. a. okiratban meghatá­rozott jogvesztés, miért is a másodbiróság ítéletét ezen és a tény­állás megállapítására a benne felhozott s az elsőbiróság Ítéletéből elfogadott egyéb indokok alapján helyben kellett hagvni. = A kereskedelmi törvény 161. §-át hasonlóan magyarázza a Dtár u. f. XXVI. k. 8b. sz. a. közölt határozat. 80. Csődnyitás iránti kérelmével elutasittatott a panaszos, aki a csődeljárás költségét nem előlegezte, mert nem tette valószínűvé, hogy az ingatlan telekkönyvileg kitüntetett vételárának összegét meghaladó jelzálogi terhek kielégí­tése után is marad az ingatlanok értékéből elegendő fede­zet a felmerülő eljárási költségre és mert különben sem valószínűsítette, hogy a bekeblezett tehertételek a csőd­törvény II. fejezete értelmében sikeresen megtámadhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom