Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIX. kötet. (Budapest, 1901)

57 korábban a trieszti ált. biztosító társaságnál 7 évre 1891 augusztus [8-tól 1898 augusztus 18-ig voltak biztosítva, és miután felperes, ezt a biztosítási szerződést saját előadása szerint csak a peres felek közt 5 évre 1896 augusztus 16-tól 1901 augusztus 16-ig terjedő időre kötött biztosítási szerződésnek 1896 augusztus 16-án történt hatályba lépte után, t. i. 1899 augusztus 18-án szüntette meg s igy felperes ugyanazon tárgyak teljes értékére nézve két napig két társaságnál volt biztosítva, az alperes társasággal kötött későbbi biztosítási szerződés a kereskedelmi törvény 471. §. 2-ik kikezdése értelmében érvénytelen, azért nem volt figyelembe vehető ; mert a fenforgó esetben az, hogy a fentiek szerint az alperessel kötött szerződés szerint biztosított ingók a fent meg­jelölt két napon át két társaságnál voltak biztosítva, szemben azzal a ténynyel, hogy a tüzeset majdnem egy évvel későbben 1897 július 9-én következett be, a két napi időtartam csekélységénél fogva a többszörös biztosítás tilalma megszegésének nem minő­síthető ; következésképpen ez a körülmény az érintett rövid idő­tartam jelentéktelenségénél fogva, tekintettel arra, hogy az al­peressel kötött biztosítási szerződésben megállapított szerződési idő 1896 augusztus 16-ának déli 12 órájától 1901 augusztus 16-ának déli 12 órájáig terjed, nem szolgálhat alapul arra, hogy felperes keresetével a biztosítási szerződés érvénytelensége okából elutasit­tassék ; továbbá, mert különben is az alperessel kötött F. a. biz­tosítási szerződésben a készpénzben fizetendő első biztosítási dij nyugtázva nincs, alperes pedig maga sem állitjá, hogy ezt a kész­pénzben fizetendő első biztosítási dijat még 1896 augusztus 19-e előtt fogadta volna el a felperestől ; már pedig, ha felperes a készpénzben fizetendő első biztosítási dijat csak augusztus 19-én vagy ez után fogadta el a felperestől, akkor a peres felek közt kötött biztosítási szerződést érvényesnek önmaga elismerte ; és mert a triesti ált. bizt. társasággal kötött E. a. biztosítási szer­ződésnek a peres felek közt kötött F. a. biztosítási szerződéssel való egybevetéséből kitűnik, hogy a két társaságnál biztosított tárgyak nem is teljesen ugyanazonosak s igy a két biztosító tár­saságnál ugyanazon esemény ellen nem is teljesen ugyanazon tár­gyak biztosíttattak, mert míg az E. a. biztosítási szerződés sze­rint a trieszti ált. bizt. társaságnál vas és lemez, valamint kötél

Next

/
Oldalképek
Tartalom