Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)
i3i -cselekményt komolyabb bünösségi szándék nélkül követte el, a most felhívott enyhítő körülmények pedig együttvéve a vádbeli cselekmény lefokozását kellőleg indokolják ; tekintve végül, hogy a vádlott neheztelt cselekményeivel a törvény világos rendelkezése ellen mégis vétett, mindezeknél fogva, stb. A pécsi kir. itélő tábla: A kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét indokainál fogva, mégis annak elhagyásával, hogy vádlott az őt terhelő jogellenes cselekményt komolyabb bűnözési szándék nélkül követte el, helybenhagya. A m. kir. Curia: Annak az indoknak a mellőzésével, hogy a felülfoglalt 510, helyesen 610 frtnyi értéknek az árverés elől elvonása szorosan véve az ítélkezés keretébe nem vonható, mert a felülfoglalás az alapfoglalással a zálogjog lényegére nézve megegyez s az a körülmény, hogy a vádlott a felülfoglalt ingók értékét nem saját czéljaira, hanem árverést nem kért más hitelezői követeléseinek a törlesztésére fordította, csak mint enyhítő vehető figyelembe, valamint annak a további indoknak is a mellőzésével, hogy a vádlott a szoros zárnak nem alkalmazása miatt jóhiszemüleg vélhette, hogy a lefoglalt ingókat elidegenítheti, mert a szoros zár alkalmazása vagy nem alkalmazása közömbös a lefoglalt ingók elidegenithetésének kérdésére nézve, a kir. ítélő tábla ítélete az abban felhozott s az elsőbiróság ítéletéből elfogadott s az előrebocsátottakkal nem érintett indokoknál fogva helybenhagyatik. 54A vasutak fuvardíj-pótlék iránti igényének megállapításához elegendő a helytelen bevallás ténye, anélkül, hogy a vasútnak a feladót terhelő csalárdságot, vagy vétkes gondatlanságot kellene bizonyítania. A fuvardij-pótlék nem tisztán fuvardíj jellegű, hanem a fuvardíj és birság jelleget együttesen magában foglaló követelés. A feladó a fuvarlevél kitöltésével megbízott alkalmazottjának az eljárásáért a vasúttal szemben felelősséggel tartozik. A fuvardij-pótlék iránti igény 32 év alatt évül el. 9*