Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVII. kötet. (Budapest, 1900)

5 hó 6-án néhány heti fizetési haladékot kért és kapott L. Sámueltől, hogy ne kelljen terményeit az alacsony napi árfolyam mellett elvesztegetni, azon megállapodás mellett, hogy amint közadós eladandó 1894. évi búzája árából nem fizet, az ujabbi fedezeti váltója rögtön esedékessé váland és bármely lejárattal kitölthető. Ugyanekkor azzal is hitegette L. Sámuelt, hogy eddigi haszonbérletét azért ruházta át másra, mivel N.-Abonyban egy nagyobbszerü haszonbérlethez fog kezdeni és igy fizetésképessége iránt alperest tévedésbe ejtette. 1895 október 5-én értesülvén L. Sámuel arról, hogy közadós búzáját a R.-féle gőzmalomnak eladta, miután azonnali felszólítására közadós csak a W. Eliásnak eladandó marhái vételárából igérte a fizetést és miután W. Éliás őt arról értesitette, hogy közadós arra kérte, hogy alperes előtt tagadja le, miként a vételárat még mind ki nem fizette, L. Sámuel 1895 október 5-iki lejárattal jogosan töltötte ki a kérdéses váltót. Mindezen körülmények bizonyitása végett alperes W. Éliás, R. Simon, S. Ferencz és F. Adolf tanukra hivatkozott. Felperes pedig E. Manó tanú kihallgatását kérte annak bizonyitása végett, hogy az ujabb fedezeti váltóra azon szóbeli megállapodás jött létre, hogy az csak 4 hó múlva leend esedékes. Ami a bírósági hatáskör elleni alperesi kifogást illeti, ezt a kir. törvényszék alaptalannak találta, mivel a polgári perrendtartás tiltó rendelkezése hiányában az állandó birói gyakorlat értelmében a megtámadási kereset, ha általa a váltóbiróság által el rendelt végrehajtás hatálytalanítása szándékoltatik, a váltóbiróság mint külön ügy bíróság előtt is megindítható, csakhogy ezen esetben az eljárás a polgári perrendtartás általános szabályai és nem a váltóeljárás szabályai szerint folytatandó. Ugyanezen elvből folyólag a jelen perben bár hivatalból kitűzött, de a felek által nem kifogásolt jegyzőkönyvi tárgyalást a kir. törvényszék ezúttal ugy tekinti, mintha abban peres felek közmegegyezéssel állapodtak volna meg az 1868 : LIV. tcz. 144. §-ához képest. A tanúkihallgatás azon kérdés tisztázását, hogy a beperesitett váltó átadása alkalmával mikorra lett annak lejárata meghatározva, nem eredményezte. Ugyanis S. Ferencz és F. Adolf tanuk csak azt igazolták,