Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVI. kötet. (Budapest, 1900)
26 Annak a megállapítása ugyanis, hogy egy ily kötelezés, vállaltatott, feltételezi annak a kimutatását, hogy ez irányban á község képviselő-testülete az 188b : XXII. tcz. 131. §-ának. megfelelően szabályszerű határozatot hozott, és hogy ez a szabályszerűen meghozott községi határozat nyerte ki az 1888 : VI. tcz. 7. §. rendelkezése értelmében a felettes törvényhatóságnak, továbbá a kereskedelemügyi miniszternek a pénzügyi és belügyi miniszterekkel egyetértőleg hozott jóváhagyását. A fenforgó esetben azonban a felperes ezt ki nem mutatta,,, mert a B. a. hivatalos másolat, melyet a községi határozat jogérvényes létrejöttének bizonyítása czéljából becsatolt, alperes* kifogásai folytán bizonyítékul el nem fogadható, mivel ennek tartalmából nem tűnik az ki, hogy az a határozat, melynek kivonataként a B. a. készült, meghitelesittetett és a hitelesités tanúsításaként az erre hivatottak által alá is íratott volna. A hitelesités. hiányában pedig ez az irat, a községi képviselő-testületi határozat bizonyítására a dolog természete szerint nem alkalmas. De hogy a fenforgó esetben nem csupán a B. a. kivonat, mint ilyen nem tanúsítja az imént érintett törvényes kívánalmak teljesítését, hanem hogy maga a község képviselő-testületének tanácskozásáról és a hozott határozatról szerkesztett eredeti jegyzőkönyv is nélkülözi a hitelesítést, noha az irányban alperes község képviselő-testülete az arra hivatott személyek kijelölésével a határozat hozatalakor kétséget kizáró módon rendelkezett is,, ezt az alperes a 2. '/. a. teljes tartalma szerint hiteles alakban bemutatott jegyzőkönyvi másolattal bizonyította is. A részben felperesnek a 2. 7. a. tartalma valódiságára nézve előterjesztett válaszirati puszta tagadása számba nem jöhet, mivel ez a 2. 7. a. az arra illetékes kir. közjegyző által szabályszerűen hitelesíttetett, s hogy ez a 2. 7. a. másolat miben térne el az eredeti jegyzőkönyv tartalmától, felperes egyáltalán meg nem jelölte. Minthogy ezek szerint nyilvánvaló, hogy akkor, midőn Temesmegye törvényhatósági bizottsága a községi határozatul feltüntetett B. a. jóváhagyása tárgyában utóbb a C. a. határozatát,, majd ugyané tárgyban később a m. kir. kereskedelmi miniszter a D. a. határozatát meghozta, a most említett felügyeleti ható-