Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XV. kötet. (Budapest, 1900)

feloldatik, és ez a bíróság uj tárgyalás tartására és a tényállás sza­bályszerű megállapítására utasittatik. Indokok: Alperes azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett akkor, amikor a viszonkeresetet elnt ­sitotta. Ez a panasz alapos. Téves ugyanis a felebbezési bíróság ítéletének az elsőbiróság ítéletéből átvett az a jogi indoka, hogy a szerződésnek az a jogi kikötése, amely szerint felperes a szerződésben felvállalt munká­nak a kellő munkaerő hiánya miatt, vagy egyéb, az ő hibájából származó bárminő okokból 1895 július 15-ig el nem készítése ese­tére magát naponkinti 10 frt kötbér fizetésére kötelezte, a pót­munkáknak alperes által történt megrendelése és a megrendelés­nek felperes által elfogadása következtében önként hatályát vesz­tette, mert a jogok és kötelezettségek csak a jogszabályokban előirt módokon, például teljesítés, beszámítás, lemondás, elévülés, stb. által szűnnek meg, s igy az építésre vonatkozó vállalkozási szerződésekben kikötött kötbér iránt, a munkának a kikötött időre nem teljesítése esetére vállalt kötelezettség pótmunka megrendelése és elvállalása által egymagában és önként el nem enyészik. A kötbér kikötése ekkép hatályát el nem vesztvén, arra csak módosító hatálylyal bírhat, ha az építés folyama alatt oly időben és oly mérvű pótmunkák rendeltettek, hogy azok az építésnek a kikötött időre befejezését lényegesen hátráltatták, és a módosító batálv csak arra terjedhet, hogy az építési vállalkozó a munká­nak a kikötött időre befejezését hátráltató pótmunkák megren­delése következtében megfelelő időhosszabbitást vehet igénybe, mert a kellő időben és az építésnek a kikötött időben befejezését nem hátráltató mérvben tett pótmunka-megrendelés a kötbér ki­kötésének hatályát nem módosítja. E részben különbség teendő abban a tekintetben is, hogy a megrendelt pótmunka oly szoros összefüggésben áll-e a felvállalt építéssel, hogy a felvállalt építésnek a kikötött időre befejezésére éppen a pótmunka birt lényeges hátráltató hatással, mert az el­vállalt építéssel ily szoros összefüggésben nem levő munka a fel­vállalt épités befejezésével nem is hátráltathatta. Amennyiben pedig a pótmunka szoros összefüggésben állott 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom