Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)

l82 Nem sértett meg a felebbezési bíróság jogszabályt azzal sem, hogy felperesek részére az 1288 frt 83l/2 kr. tőke után b°/0-os kamat helyett 5°/0-os kamatot itélt meg, amiért is felpereseknek emiatt előterjesztett felülvizsgálati kérelmüket el kellett utasitani. Mert a fentebb kifejtettek szerint felperesek nem léptek az engedmény alapján azokba a jogokba, amelyek az A. a. mellékelt kötelezvény szerint a hitelezőt megilletik, felperesek tehát nem követelhetik a hitelező részére a kötvényben kikötött kamatot, hanem őket csaki? a kikötés nélkül járó kamat illeti meg, ez pedig az 1895. évi XXXV. törvényczikk 1. $-a értelmében 5%. A felperes örökösök által a hitelező részére teljesített fizetés tényéből felperesek részére kettős jog származott. Az egyetemleges kötelezettségben állott örökhagyó jogán, ha ennek valamely meg­állapodás ellene nem áll, megilleti őket a viszkereseti jog a másik egyetemleges adóstárs ellen. Azon a jogon pedig, hogy mint örökösök a hagyatéki terhet ők fizették ki, jogot nyertek ahhoz, hogy követelhetik az alperes örököstársaktól annak az összegnek, amely a kölcsönvett 10,000 frtból az egyetemleges adóstárssal szemben Horváth László örökhagyóra esett, oly aránybani megtérítését, amely arányban az alperes örököstársuk a hagyatékban részesült. Ez utóbbi jog érvényesítése ellen alperes a megállapított tényállás szerint kifogást nem is tett. Ellenben az előbb említett jogon, minthogy alperes az egyetem­leges adóstársnak Horváthné Szakácsi Máriának nem jogutóda, felperesek az alperes ellen jogosan fel nem léphetnek. Ezek szerint annak eldöntése, hogy alperes tartozik-e s mily összeggel a felebbezési bíróság ítéletében foglalt összegen felül öröksége arányában a felperesek által kifizetett összeg megtéríté­séhez hozzájárulni, nem függ attól, mint ezt a felebbezési bíróság tévesen felfogta, hogy Horváth László örökhagyó a követelés biz­tosítása végett a hitelezőnek mily mérvben nyújtott zálogjogot, mert ez az egyetemleges adóstársak között létező viszony minő­ségére s az egymással szemben keletkezett jog és kötelezettség terjedelmére mi befolyással sincs, hanem attól függ, hogy a 10,000 frtból mily összeg terhelte Horváth László örökhagyót, az ő egyetemleges adóstársa Horváthné Szakácsi Máriával szemben a közöttük netalán létrejött megállapodás, vagy ennek hiányában a

Next

/
Oldalképek
Tartalom