Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)

82 terjesztett számadás eredményeként van joga követelni az alperestől a közös üzletnek őt megillető nyereségjutalékaként a kereseti összeget, az ez irányban általa a perben előterjesztett bizonyítási adatokkal bizonyítást nem nyert. Az első ízben 1892 májusban megejtett elszámolást, amely pedig a felperes kereseti előadása szerint alapját képezte a későbbi elszámolásoknak, egyedül a felperes által tanuként felhívott engedményezője Weisz Károly tanúsítja, mert Ormódi Lajos tanú, aki a felperes szerint szintén jelen volt, vallomása szerint arról mit sem tud. Kihallgattatott ugyan e tekintetben tanuként Weiszmarm Lajos is, ennek vallomása azonban bizonyítékul nem szolgálhat, mert reá tanuként a felperes a perben nem hivatkozott s különben is tanuként ki sem volt hallgatható azért, mert a felperes előadása szerint ő volt az, aki mint a felperes czég egyik beltagja az elszámolást az alperessel megejtette, s akinek személyében a felperes az elszámolás megtörténtére nézve a kiegészítő eskünek letételére a perben ajánlkozott. Weisz Károly pedig, ki mint az alperessel közvetlen jogviszonyban állott fél ebből a jogviszonyból eredő követelését a keresethez mellékelt engedményezési okirat szerint ellenérték mellett ruházta át a felperesre, a perbeli követelésnek fenállására nézve az engedményes felperes irányában szavatossági kötelezettségben áll, minélfogva az engedményezett követelésnek az alperestől való behajtására irányuló e pernek kimenetelére nézve kétségtelenül érdekelve van, miért is a még 1892-ben folyamatba tett ebben a perben irányadó 1868 : LIV. tcz. 192. §. b) pontja értelmében az alperesnek kifogása következtében tanuságtételre bocsátható sem lett volna, s így kivett vallomására súly helyezhető nem volt. Az 1892. évi június 24-én és harmadízben augusztus hóban létrejöttnek állított elszámolás eredményét az ez irányban a felperes által felhívott tanuk nemcsak hogy nem bizonyították, de a tanuk közül Weisz Károly vallomása szerint az alperes az előbbi alkalommal csupán 947 frt 48 kr. erejéig fenálló tartozását ismerte el, s augusztus hóban ezen összegen felül csak a per kikerülése czéljából volt hajlandó még 500 frtot a felperesnek fizetni. Miután pedig a felperes saját tanuja szerint 1892 jun. 24-én