Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)
242 E részben kiemelik azt a körülményt, hogy az Írásbeli szerződés nem tartalmaz oly rendelkezést, hogy alperesek az ugarföldek ütán is tartozzanak bért fizetni, már pedig a vidéken köztudomásos, hogy az ingatlanok hármasforduló rendszer mellett használtatnak, és igy a földek csak 3 év alatt kerülhetnek teljes mérvben hasznothajtó kezelés alá ; ha tehát alperesek a két évre haszonbérelt ingatlanoknak az ugarba eső része után is kötelesek volnának haszonbért fizetni, ez az igazság követelményeibe ütköznék; a mennyiben alpereseknek módjukban sem állhatott az összes ingatlanokat gazdaságilag kihasználni. Alpereseknek ez a panasza alaptalan. A felek között létesült Írásbeli szerződés tartalma szerint ugyanis alperesek a Koncz György és Koncz Lajos hagyatékát képező, ugy az Amborus Rozália tulajdonához tartozó, egy tömegben és együttesen kezelt és használt ingatlanokat holdanként 13 frt évi haszonbér fizetése mellett 2 évre haszonbérbe vévén ; a felebbezési biróság nem sértett jogszabályt akkor, mikor az írásbeli szerződés tartalmát akként értelmezte, hogy alperesek a megjelölt ingatlanoknak egész területe után — tehát azok után is, a melyek a két év alatt ugarba esnek — tartoznak haszonbért fizetni, és pedig annál kevésbé, mivel az írásbeli szerződésben az ugarföldek tekintetében kivétel nem történt, és mert a bérszerződésnél fogva az ugarföldek is alperesek rendelkezése, alá esvén, az a körülmény, hogy alperesek a két év alatt az összes földeket gazdaságilag egyszer sem használhatták, az ugarföldeknek bérmentességét meg nem állapithatja. Jogszabály lévén az, hogy ha valamely ingatlan holdak szerint fizetendő bérfizetés mellett adatik haszonbérbe, a bérösszeg az összes ingatlan minden holdja után fizetendő, arra az esetre is, ha a szokásos avagy az okszerű gazdálkodás követelményei következtében az ingatlanok valamely része ugarban hagyandó, és a bérlő a földek ugarba eső részének gazdászati teljes kihasználását nem eszközölheti. A bérlőnek az összes földterületre vonatkozó rendelkezési jogával szemben fenáll a bérlőnek az a kötelezettsége, hogy a bérletet a szokásos okszerű gazdálkodás utján gyakorolja ; abból tehát, hogy a bérlő a földek egy részét felváltva ugarban hagyja,