Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

213 eljárásról szóló törvényünk a venni szándékozóktól csakis a bánatpénz letételét kivánja meg, egyébként pedig azoknak fizetésképessége tekintetében semmiféle garantiákról nem gondoskodik, e szerint mindig bizonytalan, hogy a két árverés közti különbözet a korábbi vevőtől behajtható-e, vagy sem. A mi a törvény megalkotásának történetét illeti, ebből sem merithető adat az ellenkező felfogás támogatására, mert e törvény javaslatának indokolásában és a képviselőház igazságügyi bizottságának jelentésében az utóajánlat behozatalának czéljaira nézve felhozott okok egyaránt fenforognak a végrehajtást szenvedő ellen megtartott alapárverés, mint az árverési vevő veszélyére elrendelt ujabb árverés esetében is. Mindkét esetben az utóajánlat alkalmas eszköz arra, hogy a versenyhiány kiaknázásának és az árverelők összejátszásának hátrányain segítsen, és hogy az ingatlan valódi értékét inkább megközelitő magasabb igérettétel lehetőségével ugy a végrehajtást szenvedő, mint a jelzálogos hitelezők érdekeinek szolgáljon. Abból pedig, hogy a késedelmes vevő ellen megtartott árverés esetében elért magasabb vételár a korábbi vevőre nézve is előnyös, egyáltalában nem lehet következtetni arra, hogy a törvény az utóajánlat benyújtását csakis alapárverés esetében kivánja megengedni. Igaz ugyan, hogy az 1868 : LIV. tcz.-nek hatályban volt .437. §-a két árverési határnap kitűzését rendelte és az első határnapon a végrehajtás alá vont ingatlanok az összes érdekeltek beleegyezésének esetén kivül nem voltak a kikiáltási áron alul eladhatók, és hogy az idézett törvényczikknek 459. §-a szerint a késedelmes vevő veszélyére megtartandó árverésnél csakis egy határnap volt kitűzendő, ellenben az 1881 :' LX. tcz. 147. és 171. §-ai szerint már az alapárverés megtartására is csak egy határnap tűzendő ki, s a végrehajtás alá vont ingatlanok már ezen a határnapon is a kikiáltási áron alul adhatók el ; ebből azonban nem következik, hogy az utóajánlat az eltörölt második határnapot, illetve az 1868 : LIV. tcz. 437. §-ának az első árverésre vonatkozóan felállított korlátozását pótolni volna hivatva, nem pedig azért, mert a korábbi törvény szerinti második árverési határnapnak a czélja a végrehajtási alapnak minden áron való