Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

150 korábban, és végül, mert a per húzódásának főoka nem az avatkozásban, hanem alperes magatartásában található fel. A kifejtettek szerint a költség alperes és felperes, ugy avatkozó között kölcsönösen megszüntethető nem lévén, alperest felperes és avatkozó javára a sommás eljárási törvény 110. §-a alapján a per­nek aránylagos költségében, a pernek mindazon szakára el kellett marasztalni, a meddig alperes a perben résztvett, u. m. az első­biróság ujabb Ítéletének meghozataláig. A megítélt költség egyelőre birói letétbe azért helyezendő, mert a per sorsa felperes és avatkozó között végleg még nincs eldöntve és ennek eredménye befolyással bir arra, hogy az alperes részéről fizetendő költség miként osztassák meg. 67. A budapesti lakbérleti szabályok 26. §-ában foglalt az a tiltó rendelkezés, hogy a lakás a bérbeadó beleegyezése nélkül egészben albérletbe nem adható, alkalmazandó abban az esetben is, ha valamely lakás üzlethelyiséggel kapcso­latban béreltetik ki. (1898 február 8. I. G. 465. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság következő végzést hozott : Felperes felülvizsgálati kérelmének hely adatik, a felebbezési biróság ítélete megváltoztatik, Král József és neje 1. és 2. rendű alperesek végrehajtás terhével köteleztetnek három nap alatt az általuk a budapesti Népszinház-utczai 59 sz. házban használt lakás elhagyására. Indokok: Nem alapos ugyan felperes részéről a felebbezési biróság ítélete ellen emelt az a panasza, hogy a felebbezési biróság lényeges eljárási szabályt sértett meg azzal, hogy alperesek kérelmén túlterjeszkedve felperest keresetével azon az alapon utasította el, hogy alperesek által albérletbe bírt lakás üzlethelyi­séggel kapcsolatban béreltetett ki a főbérlő által, mely üzlethelyi­séget a főbérlő magának megtartván, az egész lakás albérletbe ad ittnak nem is tekinthető, holott alperesek ezzel nem is véde-

Next

/
Oldalképek
Tartalom