Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)
86 és kártérítési összegben, ennek kamatában, 82 frt 8 kr. előleges birói szemle-költségben, valamint a perbeli és felebbezési költségben felperesek részére marasztaltatott, feloldatik, e részben a felebbezési biróság uj tárgyalás tartására, a tényállásnak szabályszerű megállapitására és a felülvizsgálati eljárás költsége viselésének kérdésére is kiterjedő ujabb határozat hozatalára utasittatik. Indokok: Alperes felülvizsgálati kérelmében első sorban azt panaszolja, hogy a felebbezési biróság anyagi jogszabályok helytelen alkalmazásával kötelezte őt a szállítási határidő elmulasztása miatt a kötbér fizetésére, mert a kereskedelmi törvény 322. és 344. §-ai értelmében teljesítési helyül reá nézve nem — a mint ezt a felebbezési biróság ítéletében megállapította — Csengőd vasúti állomás, a hová az A. a. szerződés szerint a vétel tárgyát képező szőlőkarókat saját költségén szállítani tartozott, hanem kereskedelmi telepeinek egyike tekintendő, ő pedig a karókat bélinczi telephelyén, a szerződésben meghatározott szállítási határidőn belül, vagyis 1896 márczius 25-ike előtt a vasútra feladta. Alperesnek ez a panasza alapos. Ugyanis a kereskedelmi törvény 322. §-a értelmében keresedelmi ügyletek a feleknek határozott, vagy a körülményekből kivehető más megállapodásuk hiányában a 323. és 324. §-okban érintett esetek kivételével azon a helyen teljesitendők, hol a szerződés megkötésekor a kötelezettnek kereskedelmi telepe, vagy ilyennek hiányában lakása volt. A jelen esetben a felek közt létrejött A. a. adásvételi szerződés alperes teljesítési helyére nézve határozott megállapodást nem tartalmaz, mert a szerződés ama rendelkezésének, mely szerint alperes a szerződés tárgyát képező karók első részletét 1896 január 15-ig, második részletét 1896. évi márczius i-ig és az utolsó részletét 1896 márczius 25-ig Csengőd vasúti állomásra szállítani tartozik, tekintettel a kereskedelmi forgalomban követett gyakorlatra, csak az az értelem tulajdonítandó, hogy alperes eladó a karók egyes részleteit a kitűzött határidőkön belül Csengődre, mint rendeltetési helyre, útnak indítani, és hogy az árunak a rendeltetési helyig való fuvarozásával járó költséget viselni köteles, és mert abból, hogy alperes a fuvarozási költséget magára vállalta, figyelemmel a kereskedelmi törvény 344. §-a végpontjának rendelkezésére, még szintén nem következik, hogy