Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)

38 vélelmezett 10—6 hónap közötti fogamzási időszakot nem 300—i82r napban, hanem naptár szerinti hónapokban, tekintet nélkül az egyes hónapok napjainak különböző számára, számította. 2-szor, hogy lényeges eljárási szabályt sértett meg az által, hogy ítéletét a felperesnek a közösülés időpontjára nézve az elsőbiróság előtt eskü alatt tett, de a felebbezési eljárásban visszavont vallomására alapította. Alperesnek az első pont alatt felhozott panasza alapos. ítélkezési gyakorlatunkban az a jogszabály jutott ugyan kifejezésre, hogy a gyermek atyjának az vélelmezendő, a ki annak anyjával a gyermek születésétől visszafelé számított 6 hónapnál nem rövidebb és 10 hónapnál nem hosszabb idő alatt nemileg közösült és azokban az esetekben, melyekre e jogszabály alkalmaztatott, az emiitett válságos időszak rendszerint naptár szerinti hónapokban, tekintet nélkül ezeknek különböző nagyságára, számíttatott. Az eldöntés alá kerülő esetek legnagyobb számánál ez ellen nem merül fel aggály, mert rendszerint a nemi közösülés több izben s oly időpontokban történik, hogy a naptári hónapok napjainak eltérő száma lényegtelen. Jelen esetben azonban a felebbezési bíróság ítéletében foglalt tényállás szerint alperes felperessel csak egy izben közösült és alperes azt állítja, hogy ez a válságos időszakon tul történt, s ennélfogva tekintettel arra, hogy a házasságon kivül született gyermekek fogamzási idejének tartamára nézve fenálló vélelem absolut jellegű, s az mint ilyen ellenbizonyítást nem tűrvén, minden esetben kell hogy egyenlő időtartamot foglaljon magában, s ebből folyóan a hónapok különböző hosszúsága a fogamzási idő terjedelmére befolyással nem lehet : a jelen esetben első sorban az a kérdés igényel megoldást, hogy hazai jogunk szempontjából az ítélkezési gyakorlatunk által követett fenebbi jogszabályban megállapított 6 — 10 hónapi fogamzási idő miképen számítandó ? Ily kivételes esetekre nézve sem tételes törvényünk, sem kifejlődött gyakorlatunk nem lévén, vissza kell menni arra a forrásra, a melyből Ítélkezési gyakorlatunk a szóban forgó jogszabályt merítette. E tekintetben megállapítható, hogy az emiitett jogszabályt joggyakorlatunk a római jogból vette át, (1. Dr. Wenczel Gusz-