Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)
i6 sére már egymagában véve kielégítő alapot nyújthatna, ez okokból az elsőbiróság végzését megváltoztatni, a vádlottat az ellene fenforgó s az elsőbiróság végzésében felhozott jogos vádolásra kellő alapot nyújtó bizonyitékok alapján a Btk. 65. és 278. §-ai szerint minősülő gyilkosság kísérletének büntette miatt vád alá helyezni s az elsőbiróságot további megfelelő eljárásra utasítani kellett. (1896 decz. 2. 3865. sz. a.) A m. kir. Curia végzett : Minthogy az igazságügyi orvosi tanácsnak kellő módon indokolt és teljes birói meggyőződést keltő felülvéleményéből nemcsak azt kell bizonyítottnak elfogadni, hogy vádlott a vádbeli cselekményt elmezavarban követte el. hanem azt is, hogy jelenleg köz- és önveszélyes elmebeteg, kivel tehát jogcselekmény fel nem vehető és igy vele szabályszerű végtárgyalás sem tartható meg : ez okokból, valamint az elsőbiróság végzésében kifejtett indokok alapján, a kir. tábla végzésének megváltoztatásával az elsőbiróság végzése hagyatik helyben. 7A köztemetői sir felbontása megállapítja a Btk. 420. §-a szerinti bűncselekményt azon esetben is, ha a tettesek a sirt azonnal a felbontás után helyre is hozzák. (1897 február 5. 212. sz. a.) A nagyváradi kir. tábla: Más vagyona megrongálásának vétsége és közegészség elleni kihágás miatt vádolt özv. Demucz Mitroné s társai elleni bűnügyben itélt: A kir. tábla az elsőbiróság ítéletének Zs. V. vádlott felmentését tárgyazó nem felebbezett részét nem érinti ; ugyanannak az ítéletnek felebbezett egyéb részét a vádbeli cselekmény minősítése és a büntetés kiszabása tekintetében megváltoztatja, s özv. D. M. s társai vádlottakat, mint a Btk. 69. §. 1 pontja szerinti felbujtókat, I. J. s társai vádlottakat, mint a Btk. 70. §. szerinti tettestársakat a Btk. 123. §-ába ütköző közegészség elleni kihágásban bűnösöknek kimondja s ezért a Btk. 71. §. és a Kbtk. 123. §-a alapján 5—5 frt pénzbüntetésre itéli. Indokok: Vádlottaknak a vizsgálat s végtárgyalás egyéb ada-