Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)
U7 <élt ; felek beismerésével igazolt az is, hogy a válópernek kezdetben folyamatba tételétől fogva házasfelek egymástól teljesen elkülönözve vannak, sőt egy városban sem laknak ; felperes állítja és alperes beismeri, hogy alig három heti együttlét alatt meggyőződött arról, hogy a házasság közöttük fen nem állhat s ezért felperesnő irányában a házassági kötelességek teljesítését szándékosan és súlyosan megsértette. A házastársi kötelességeket az osztrák polgári törvénykönyv 89. és következő §-ai irják körül, mely szerint kétségtelen, hogy a házasság nemcsak jogi viszony, hanem abban a morális, physikai és ethikai elemeknek is döntő súlya van, a miből következik, hogy egy oly házasságot, a hol az azt fentaró és betöltő jogi oldalon kivül a morális, physikai és ethikai elemek megsemmisültek, hol a házassági viszony gyökerében ugy feldulatott, hogy az életközösség elviselhetetlen, az ily házasságot fentartani nem lehet. A becsatolt bűnügyi iratok tanúsítják azt, hogy felperesnő férje ellen a több évi börtönbüntetéssel fenyegetett csalásért bűnvádi pert tett folyamatba s benne férjének bűnvádi uton való sujtása iránt akarata annyira domináló lett, hogy noha 5000 frt hozományát a bűnvádi per elején már megkapta s férje ellen megszüntető határozat hozatott, az ellen a Il-od fórumban felebbezéssel élt s midőn a másodbiróság is helybenhagyta az elsőbirói megszüntető határozatot, az ellen annak megváltoztatása és igy férjének bűnügyi uton való megbüntetése czéljából rendkívüli felülvizsgálattal élt a m. kir. Curiához, s midőn czélját igy sem érte el, bünper-ujitással élt. A nőnek férje elleni ezen éveken át szakadatlanul folytatott bűnügyi üldözési eljárása, mint tény, kétségtelenné teszi, hogy a benne és férjével létesült házasság fenállhatásához feltétlenül megkívánható ethicai, morális és physikai elem teljesen kiveszett s viszont bírói meggyőződés is elfogadhatóvá teszi alperesnek, férjének azon beismerése valóságát, hogy neje irányában a házassági kötelességeket nem teljesítette. Ily körülmények közt, tekintettel arra, hogy jelen válóper már évekkel az 1894. évi XXXI. tcz. életbelépte előtt tétetett folyamatba, hogy felek alig három heti együttlét után már 3-ik