Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)
ii4 sége fenn nem forgott, mert alperes viszonkeresettel csak feltételesen t. i. elmarasztaltatása esetére élt. (189^. évi június hó 21. 31498. sz. a.) A budapesti kir. tábla itélt : A kir. tábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A felek előadása, ugy a 2., D. és E. a. rendeletek szerint kétségtelen, hogy annak a külön kocsiintézőségi távirdavezetéknek előállítását és felszerelését, melynek költségei fejében alperes könyveiben felperest 3650 írttal megterhelte, a m. kir. kereskedelmi minisztérium rendelte el, a munkálat végrehajtásával alperes m. kir. államvasutakat ugyanaz bizta meg és a költségnek a felperest illető jövedelemből 3650 frt erejéig leendő levonását, illetőleg visszatartását az alperes a m. kir. államvasutaknak ugyancsak az emiitett m. kir. minisztérium hagyta meg, hogy tehát az érintett összegnek visszatartása nem az alperes m. kir. államvasutaknak, hanem felettes közigazgatási hatóságának tényét képezi. Hogy pedig a hivatkozott rendeleteket a m. kir. kereskedelmi minisztérium, mint közigazgatási hatóság és nem mint szerződő fél bocsátotta ki, mutatja az a körülmény, hogy a költségnek ki által leendő viselése kérdésében épen a két szerződő fél jelentései alapján intézkedett, mely jelentésekre nem lett volna szüksége, ha csak egyoldalulag mint szerződő fél akart volna nyilatkozni. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy a m. kir. államvasutak a m. kir. kereskedelmi minisztériumnak vannak mint vállalat is alárendelve, mert ez nem zárja ki azt, hogy a nevezett minisztérium az államvasutakat érdeklő ügyekben is mint közigazgatási hatóság járhasson el, mivel különben az államvasutak, állami hatóság intézkedéseinek és felügyeletének köréből ki volnának zárva. Ha pedig alperes m. kir. államvasutak a felettes közigazgagatási hatóság rendeletei értelmében jártak el, ugy ebből az eljárásukból származó esetleges sérelem nem a m. kir. államvasutak, hanem csak az illető közigazgatási hatóság, illetőleg az általa képviselt m. kir. államkincstár ellen indítandó per utján orvosolható, mert csak az államkincstár ellen indított perben állapitható meg jogérvényesen az, hogy a képviseletében fellépett