Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)

8-7 Indokok: A vizsgálat adatainak megfelelő s a tényállással ellentétben nem álló, a kir. tábla által is elfogadott elsőbirósági ítélet indokolása mellett a vádbeli cselekmény minősítésére nézve és a büntetés tekintetében is a kir. törvényszék ítéletét meg kellett változtatni azért, mert a Btk. 345. §. azon esetben tekinti rablásnak a lopást, ha a tetten ért tolvaj a lopás véghezvitele vagy a lopott tárgy megtartása végett használt erőszakot vagy fenyegetést, azon esetben pedig, midőn a tolvaj menekülés czéljából nyul erőszakhoz, az idézett §. köréből ki van zárva. A jelen esetben kétségtelenül megállapítható, hogy a vádlott által nem is a lopás elkövetési helyén használt erőszak oly természetű volt, melylyel csupán saját menekülését akarta elérni. Ugyanis a sértett mezei csősz O. I. a vizsgálat során eskü alatt tett vallomásából nyilván kitűnik, hogy ő K. S. vádlottat akkor mikor az a B. Gy. földjén levő szénájából egy rudast a szekérre felrakott, észrevevén, feléje közeledett s rridőn ezt a vádlott látta, hazafelé indult ; ő, t. i. a sértett, egy rövidebb uton a vádlott elébe került s egyik lovának a kantárszárát megfogta, de vádlott az erős két lónak közzévágott, minek következtében a lovak megvadultak és a csőszt maguk alá döntötték, ő elgázoltatott, mi által hosszú ideig tartó gyógyulást igénybe vett testi sértést szenvedett ; ezekből folyólag azon körülményt, hogy vádlott az erőszakot a lopás véghezvitele végett használta volna, kizártnak kell tekinteni. Tekintve most már. hogy vádlott a mezőről 60 koronán alóli értékű szénát lopott, ez a cselekménye az 1894 : XII. tcz. 93. §. a) pontja alá eső mezőrendőri kihágást képez, és miután B. Gy. káros e tekintetben panaszt nem emelt, vádlottat ezen cselekménye miatt elitélni nem is lehetett. Minthogy azonban vádlott akkor, mikor a sértett a lovak elé állott, a lovakat nem állította meg, hanem a sértetten keresztülhajtott, vádlottnak ezen ténykedése kétségtelenül a csősz szándékos megsérelmeztetésére irányult s minthogy az orvosi vélemények szerint sértett hosszú ideig beteg volt, sőt az egyik lábára nyomorék lett, a büntetést a Btk. 303. §-a alapján az elsőbiróság ítéletében felhozott enyhítő körülmények figyelembe vételével, a jelen ítélet rendelkező része szerint kellett kiszabni.