Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)
54 az átvállalt munkának a meghatározott időben való nem teljesítése alperes vétkességére is vezetendő vissza, s hogy ebből folyóan alperesnek az IIOO frt kötbérre jogos igénye nincs. Továbbá, mert az által, hogy a felebbezési biróság alperesnek a háztető szerkezetének és anyagának hiányaira alapított kifogása tárgyában nem az általa elrendelt szakértői szemle eredményét, hanem az elsőbiróság által foganatosított szakértői szemle eredményét fogadta el irányadóul, és ugy találta, hogy 160 frt öszszegnek a felperesnek kereseti követelésébe való beszámítása mellett alperesnek a tető hiányos építéséből származtatott összes igényei ki vannak elégítve, a felebbezési biróság semminemű jogszabályt nem sértett meg, mivel annak megállapítása, hogy alperes részére a tető hiányainak pótlása és kárának megtérítése czimén minő összeg jár, az 1893 : XVIII. tcz. 64. §-a értelmében a bizonyítékok szabad mérlegelésének eredménye, a mely, mint ténymegállapítás, a 197. §, szerint a felülvizsgálat körébe nem vonható. 24, Ha a biztositott az egész évi díjrészletek fizetése mellett létrejött biztosítás folytán az azt nyugtató kötvény átvétele daczára az első évi díjrészletnek csak egy negyedét fizette ki készpénzben, a másik három negyedről pedig váltókat állított ki, ugy ezen váltókat beváltani tartozik akkor is, ha a biztosított az első negyedév letelte előtt a biztositót az ügylettől való elállásról értesítette. (1896 május 15. 1347. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék: Az 1894 november 5. 85Ó98. sz. a. hozott sommás végzés hatályon kívül helyeztetik, felperes keresetével elutasittatik, és köteleztetik, hogy alperesnek 29 frtban megállapított perköltséget 3 nap s végrehajtás terhe alatt fizessen. Indokok: Felperes beismeri, hogy a kereseti váltót alperes a C. a. csatolt 1894 július 24-én kelt biztosítási ajánlat folytán megkötött életbiztosítási ügyletből folyó biztosítási díj fejében a szerződés létrejötte alkalmával adta felperesnek, és beismeri, hogy