Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)
VII igénybe veszik-e vagy nem, csakis ezek akaratától függ. — Ha azonban a tárgyalások a felek közt eredményre nem vezettek s az ügylet nem az alkusz ajánlása, hanem egy későbbi időpontban, másnak közbenjötte mellett jött létre, alkuszdij nem követelhető 80 57. A vevő nem bizta meg az alkuszt a közvetítéssel, azonban az ügylet az által jött létre, hogy az alkusz a vétel tárgyát megvételre ajánlotta s a vevő igy tudta meg, hogy azon dolog eladó és ezen j. ajánlat folytán lépett érintkezésbe a tulajdonossal. A vevő tudta, hogy a közbenjáró foglalkozására nézve alkusz és neki utóbb igérte is, hogy «ismerni fogja vele szemben kötelességét". Ezen tényállás mellett a szokásos alkuszdij nem Ítéltetett ugyan meg, azonban a tett szolgálatnak megfelelő díjazás állapíttatott meg ... .__ __. 84 46. Tényleges szolgálatban álló katonatisztnek nősülésénél a kötendő házasság anyagi biztosítása a közérdek szempontjából kívántatván meg, ezen közjogi tekintet alá eső érdekre tekintettel az ezzel ellentétben álló minden olyan jogügylet, a mely a felek akarata szerint arra irányul, hogy a házassági biztosíték rendeltetése elől elvonassék, érvénytelennek tartandó, mert az ilyen jogügylet nyilvánvalóan a közérdek szempontjából fenálló tekintetek kijátszását czélozza. Ezen alapon érvénytelen a katonatisztnek vagy nejének lemondása a nősülési biztosíték jövedelmeiről^ ... _— ___ __. 104 49. Ha a bérleti szerződés a bérösszeg késedelmes fizetésének jogkövetkezményei iránt nem intézkedik, e tekintetben a lakbérleti szabályok vonatkozó intézkedése irányadó- ... ___ __. ___ ___ 110 )0. Az állandó birói gyakorlat szerint a haszonbéri összegnek késedelmes lizetése a haszonbéri szerződésnek megszüntetését még akkor is maga után vonja, ha ez a fizetési késedelem következményeként szerződésileg kikötve nincsen. — Ha azonban a haszonbérbe adó a haszonbért a haszonbérlet megszüntetése iránti per folyamatba tétele előtt, a haszonbérlet megszüntetésére irányuló minden jogfentartás nélkül felveszi, a haszonbéri viszony megszüntetését többé nem követelheti. ___ ___ ___ _._ ... ___ ___ 112 60. Az évek sorára (utódról-utódra) kötött olyan szerződés, mely az ingatlant nemcsak használatra engedi át évenként fizetendő határozott taksa ellenében, hanem építkezési engedélyt is ad olykép, hogy az épületeknek tulajdonosa nem a földtulajdonos lesz, nem csupán haszonbéri, hanem a megosztott tulajdon fogalma alá eső oly jogviszonyt létesít, mely egyoldalúan egyik szerződő fél által sem bontható fel és ilyen esetben a telekkönyvi tulajdonos az ingatlan birtokát egyedül a telekkönyvi tulajdonjog alapján nem követelheti mindaddig, a míg a felépített ház tekintetében kárpótlást nem nyújt— .__ .__ — ... ... ... ... .._ 132 61. A hitelezőt az a körülmény, hogy követelése fedezetére váltókat kapott, nem akadályozhatja meg abban, hogy az eredeti alapon is érvényesíthesse követelését, mely esetben a váltófedezetet adott