Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)

120 elkövetett, a Btk. 391. §-ába ütköző közokirathamisitás büntette helyett a Btk. 92. §-a alkalmazása mellett annak vétségében mondja ki bűnösnek, s ezért ugyanőt a Btk. 391. §-a alapján, a 92. §. alkalmazása mellett, 8 napi fogházbüntetésre itéli. Indokok: A vizsgálat adataival egyezően jelen végtárgyalás során az a tényállás állapíttatott meg, hogy Rubinstein József­nek, Jakab László — itt panaszos — és társa elleni 490 frt 28 kr. iránti perében a székelyhídi kir. járásbíróság által 3976/92. sz. a. marasztaló ítélet hozatván 247 frt 92 kr. s járulékai erejéig, ez az ítélet szabályszerint kiküldetett Vasadra, Kovács Endre köz­ségi jegyzőhöz kézbesítés végett, ki is azt átadta vádlott községi kisbirónak, ki a községi kézbesítéseket szokta teljesíteni, hogy azt az érdekelt alpereseknek kézbesítse. Vádlott át is vette az emiitett ítéletet a jegyzőtől 1892 szeptember 7-én és azt egyik alperes Boros F. Jánosnak ugyanazon napon kézbesítette is ; másik alperes, itt magánfeljentő, Jakab László azonban az nap honn nem lévén, az Ítéletet vétivvel együtt lakásán hagyta, csak midőn panaszos visszaérkezett, vette át az ítéletet és átvétel és kézbesítés napjául a vétiven ugyanazon év szeptember 17-ikét irta be, a minek ellenében vádlott azt követte el, hogy a vét­ivet meghamisította akként, hogy a szeptember 17-es számjegy­ből az «i»-esből «o»-át csinált és ez által ugy tüntette fel, mintha a kézbesítést szeptember 7-én teljesítette volna; ennek az eredménye pedig az volt, hogy panaszos fél azon hiszemben, hogy az ítéletet tudomása szerint szeptember 17-én vette át, attól számítva a törvényes időt, jogorvoslattal élt, az ellen felebbezést adott be, de a perbíróság által, miután a kézbesítést szeptember 7-én történtnek vette, 4546/92. sz. végzéssel az hiva­talból visszautasittatott, jogorvoslattól elüttetett és végrehajtási eljárás alá utaltatott, a minek következtében jogtalanul kárt szenvedett, a mennyiben a visszautasított jogorvoslattal keletke­zett költségei megtérítését a kérdéses peres eljárás folyamán nem érvényesítheti. Vádlott beismeri, hogy a kérdéses vétivet meghamisította akként, hogy az átvételi napot megváltoztatta, a vétiven átvevő panaszos által irt szeptember 17. nap helyett szeptember 7-ikét irt, a 17. számjegy közül az «i» esből «o»-át csinált és ez által

Next

/
Oldalképek
Tartalom