Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)

93 tén kivül menni, ez sem fogadható el. A kísérletnél ugyanis a törvény nem nyújt taxativ felsorolást (mint a 92. §-ban), hanem csak azt mondja, hogy a büntetés a megállapítottnál enyhébb büntetési nemben is kiszabható, vagyis ha az eset sajátságai fel­tétlenül megkövetelik : fegyház helyett fogház. A kir. tábla véleményét sem fogadhatjuk el. Ily átváltoztatás esetében a törvény szerint a 302. §-ban foglalt pénzbüntetés ki­szabásának nincs helye. Az indok ugyanaz, melyet fentebb fel­hoztunk : nem a cselekmény változik át a 302. §-ba tartozó könnyű testi sértéssé, hanem csak a súlyos büntetési nem cseké­lyebb súlyúvá. De be kell ismernünk, hogy a kir. tábla a 2. TÜH. értelmében járt el, mely határozat azonban általán a tör­vénynyel ellenkezőnek tartatik. 46. Az erőszak fogalmát nem tölti be, ha vádlott szitkozódá­sok között mindkét kezével a végrehajtó karját megfogta és figyelmeztetés daczára azt hangoztatta, hogy ha száz csendőr is jön, a foglalást nem engedi meg. (1895 november 5. 8460. sz. a.) A m. kir. Curia : Hatóság elleni erőszak bűntettével vádolt B— J—né elleni bűnügyben itélt : Vádlott ellen a kiderített adatok szerint csak az van bizo­nyítva, hogy midőn Hetyey Lajos bírósági végrehajtó a vádlott édes anyjánál, mint végrehajtást szenvedett fél lakásán megjelent és kezét a bezárt ajtó kilincsére tette, vádlott szitkozódások kö­zött mindkét kezével a végrehajtó karját megfogta és figyelmez­tetés daczára azt hangoztatta, hogy ha száz csendőr is jön, a fog­lalást nem engedi meg ; vádlott igy cselekedve, nem fejtett ki a végrehajtás meg­akadályozása végett oly erőt, a mely könnyen elhárítható nem lett volna, és igy eljárásával nem juttatta a végrehajtót oly kénv­szerhelyzetbe, hogy a kiküldetés egy kis erélylyel nem volt volna keresztülvihető ; a mi abból is kitűnik, hogy a jelenvolt köz­ségi biró sem tartotta szükségesnek közbelépni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom