Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

62 Azonban alperesnek ezen kifogásai figyelembe nem vétet­hetnének még akkor sem, ha a neje által alkotott írásbeli magán­végrendelet alakilag egészen kifogástalan lenne is ; mivel az apai hagyaték tárgyalásáról felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint az apai hagyaték egészen a D. a. végrendelet értelmében osztatott fel ; arról pedig, hogy Reiter János neje, vagyis jelenlegi felpe­res a meg nem támadott s az akkor érvényben levő törvényes gyakorlat által előirt kellékekkel biró végrendelet ama kedvez­ményéről, hogy gyermekei kimúlta esetében ő lesz azoknak utó­örököse, le nem mondott ; de figyelembe nem jöhetett alperesnek az utóöröklés tekintetében felhozott érve, mivel a D. a. csatolt és ma is érvényben levő végrendeletben határozott intézkedés foglaltatik arra nézve, hogy alperes neje elhalálozása esetében kire szálljon a kérdéses hagyaték ; a végrendeletben kifejezett örökös-helyet­tesités a végrendelet alapján nyert vagyon tekintetében nemcsak élők közti szabad rendelkezés korlátozását, hanem a végrendel­kezési tilalmat is magában foglalja ; ha mind a mellett az illető örökös végrendelkezett, ezen végrendelet érvénytelen, jobban mondva hatálytalan, de csak annyiban, a mennyiben az utóörö­kösnek jogait sérti és igy azon kérdés megvitatása : érvényes-e a B. a. végrendelet avagy nem, a fentiek szerint teljesen közönbös. A tulajdonjog és birtoknak megítélése a B. a. végrendelet rész­beni hatálytalanításának a következménye. Minthogy azonban felperes az egész végrendelet érvénytele­nítésére nem jogosult, mivel maga beismeri, hogy a többi hagya­ték szerzeményi természetű és az I. r. alperest, mint örökhagyó férjét megilleti és minthogy továbbá annak megvitatása : ki kö­teles örökhagyó terheit és milyen vagyonból viselni, jelen per keretéhez nem tartozik : ezen indokok alapján felperes a kere­setnek többi részével elutasítandó volt. (1893. évi november 21, 12152. sz. a.) A szegedi kir. ítélő tábla: Az elsőbiróság ítélete megváltoz­tattatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes a néhai Reiter Katalin, Dassinger Józsefné által 1890. évi okt. 24-én alkotott B. a. végrendelet a lovrini 1068. és 1233. sz. tjkvekben foglalt ingatlanokból az örökhagyót megillető 2/rad jutalékokra vonatkozóan alaki kellékek hiánya

Next

/
Oldalképek
Tartalom