Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
282 dékból bizonyos meg nem határozható mennyiséget ártani vak, szándékból adott be, és minthogy ezen cselekménye tudatos volt, őt azért büntetőjogi felelősség éri ; miért is tekintettel a vádlott megfigyelését eszközölt dr. F. F. és dr. R. L. azon kijelentésére, hogy a vádlott beszámithatóságát illetően semmi aggály nincsen, mindezeknél fogva Ty. M. vádlottat nem a Btk. 279. §-a szerinti szándékos emberölés büntette,, hanem a helyett a Btk. 301. §-ába ütköző s a 306. §. szerint minősülő s fenyítendő halált okozott súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek kimondani kellett. A büntetés kimérésénél enyhítőül figyelembe vétetett a vádlottnak eddigi büntetlen előélete, beismerő vallomása és azon körülmény, hogy a tett elkövetésének idejében közel volt a 16-ikév életkorához, tehát azon korhoz, melyben a Btk. 84. §-a rendelkezése szokott alkalmaztatni azon súlyosító ellenében, hogy a bűnös cselekedetet épen az ő gondozására bízott gyermeken követte el. (1895 május 3. 1905. sz. a.) A budapesti kir. tábla: A kir. törvényszék ítéletét részben megváltoztatja akként, hogy Ty. M. vádlottat a Btk. 290. §-ába ütköző emberölés vétségében nyilvánítja bűnösnek, s ezért őt a Btk. 290. §-a alapján a mai naptól számítandó egy évi fogházra,, melyből az 1894. évi deczember 20-ika óta tartó vizsgálati fogsága által a Btk. 94. §-a alapján 6 hó kitöltöttnek vétetik, ítéli.. Ezzel a változtatással egyebekben a kir. törvényszék ítéletét helybenhagyja. Indokok: Ty. M. vádlott ellen nincs bizonyítva, hogy neki biztos tudomása lett volna, miszerint a szolgálatadója konyhaablakában elhelyezve volt üvegecske sósavat tartalmaz és így el kellett fogadni azt a védekezését, hogy az abban volt folyadékot poloskairtó szernek tartotta, és hogy midőn abból a szolgálatadója G. M.-né gyermekének, a rövid időre gondozására bizott M. A., nevű 7 hónapos csecsemőnek beadott, ezt azon hiszemben tette, miszerint ez a szer az ember életére és egészségére ártalmas nem lehet. Ehhez képest tehát vádlottnak az adott helyzet körülményeinek is megfelelő azt a mentségét is el kellett fogadni, hogy ő ezt a folyadékot nem ölési, vagy bántalmazási szándékból, hanem csak azért adta be a gyermeknek, mely az előző napokban 1