Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
243 kezik, mire a rendőrök kezdetben barátságos hangon hívogatták a vádlottat a továbbmenetelre, ez azonban egyre azt hajtogatta, hogy velük nem megy s meg is állott. S ekkor az történt, hogy Faix Pál rendőr a nádpálczájával, Horváth Béla rendőr pedig kardja lapjával a vádlottra ütött, mire a vádlott viszont a rendőrökre vetette magát és köztük nagyobb mérvű dulakodás támadt, mi közben vádlott elszabadult, de másnap önkényt jelentkezett a kapitányságnál. így állván a dolog, a nevezett vádlottnak eme viselkedésében a Btk. 165. §-ában meghatározott hatóság elleni erőszak ténye azért sem állapitható meg, mert a nevezett rendőrök szabályellenesen jártak el akkor, a midőn a velük tovább menni vonakodó vádlottat előzőleg tettlegesen bántalmazták. Ilynemű tettlegességre ugyanis a fenforgó körülmények közt okuk nem volt, a mennyiben a vádlott oly magatartást nem tanúsított, s illetőleg olyan ellenszegületet, a mely bekisértetését mulhatlanul szükségessé tette volna, az eljárás adatai szerint nem fejtett ki. (1894 ápril 2. 488. sz. a.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy a lakodalomban meghívás nélkül megjelent és verekedést kezdeményezett s különben is rakonczátlan természetű vádlottnak a közbelépésre felhívott rendőrök által nagyobb baj elhárítása czéljából foganatba vett bekisértetése indokolt és jogos volt, annálfogva a kir. itélő tábla ítéletének vádlott felmentése mellett felhozott azon indoka, hogy a bekisértetés feltétlenül szükséges nem volt, el nem fogadható ugyan ; miután azonban .az eljárás adataival bizonyítva van, hogy midőn a bekisértetés közben vádlott az uton megállott s a továbbmenetelt megtagadta, ezért őt Faix Pál rendőr nádpálczájával megütötte ; miután a nevezett rendőrnek ezen tettleges bántalmazása jogtalan volt, vádlottnak azon cselekménye, hogy ezután Faix Pált, majd az ennek segélyére jövő és kardjával ütlegelő Horváth Béla rendőröket földre lökte és dulakodás közben ruháikat eltépte, a hatóság elleni erőszak bűntettének tényálladékát meg nem állapítván, a kassai kir. itélő táblának felmentő Ítélete a fentebbiekkel nem érintett egyéb indokainál fogva helybenhagyatik. 16*