Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

239 V. A. előadása szerint őt V. J. azzal fenyegette, hogy meg­veri, ha a vele történtekről az anyjának szólani mer. Vádlottnak beismerését V. A.-nak, részben ennek anyja V. P.-nénak bemondása s a közösülés tényének megkísérlését meg­erősítő s V. A.-nak vizsgálatáról kiállított orvosi alaplátlelet s a kir. törvényszéki orvosnak felülvizsgálati szakvéleménye kellően támogatják. A kir. törvényszék a bűnösség kérdésében a m. kir. Curia 270/81. sz. döntvénye s azon állandóan követett gyakorlat alap­ján, mely szerint a 12 évet meg nem haladott leánynyal, habár ennek beleegyezésével elkövetett közösülés, ha a nemi részek egyesültek, jóllehet a férfi tagnak behatolása nem is történt meg, a leány korára való tekintettel, annak akarathiányánál fogva, a bevégzett s a Btk. 232. §. 2. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettének ismérveivel bir, mint további büntetőjogi mozzanatnak mérlegelésébe bocsátkozott, vajon vádlottnak elkö­vetési cselekedete a halmazatnak, vagy a folytatólagosságnak jelenségeit meriti-e ki ? A kir. törvényszék ítélkezési alapul fogadta el, hogy jelen vádbeli esetben a büntetendő cselekménynek tárgyát oly oszt­hatatlan jog képezi, melynek folyományaként a további cselek­mények a jogsértésnek nem ismétlését, hanem csak folytatását eredményezhetik. Habár az erőszakos nemi közösülés a nő ellenállásának szük­ségelt legyőzésével kizárja annak lehetőségét, hogy bűnismétlés esetén a cselekmény a folytatólagos bűntettnek fogalmát merít­hesse ki, de arra való tekintettel, hogy jelen esetben az erőszakos nemi közösülés bűntettének ismérvei csak átvitt értelemben forog­nak fen s a közösülés sértettnek kiterjesztőleg vett akarathiánya daczára ennek beleegyezésével eszközöltetett, a kir. törvényszék vádlottat az egységes akaratelhatározás szempontjából s az elő­adottak figyelembe vételével, a Btk. 232. §. 2. pontjába ütköző folytatólagosan elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettében bűnösnek nyilvánította. (1895 ápril 30. 1318. sz. a.) A győri kir. itélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét akként változtatja meg, hogy vádlottat a Btk. 232. § nak 2. pontjába ütköző három rendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettének

Next

/
Oldalképek
Tartalom