Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)
21 I II. példányához másolatban csatolni tartozott volna, a hivatalból ide csatolt bejelentése szerint eleget' nemcsak nem tett, de a mennyiben egyrendü váltóbeli és kétrendü számlabeli követelését együvé foglalta s az utóbbiak támogatására csak egy egyszerű könyvkivonatot mutatott be, ezzel teljesen indokolttá tette az alperes csődtömeggondnok részéről emelt kifogásokat és igy perre utasittatásának, következve jelen külön utu pernek méltán tekintethetik okozójául. Az 1868. évi LIV. tcz. 129. §., valamint a jelen perre nézve alkalmazandó 1881. évi november i-én 3269. I. M. E. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 14. §-a ugyan csak azt irja elő, hogy felperes keresetét, a mellékletek másolataival együtt tartozik beadni, de ebből azt kimagyarázni, hogy alperes az eredetiek megtekintésétől elzárathassék, egyáltalában nem lehet és minthogy a G. alattit, melylyel a követelés mennyiségét igazolta az árkülönbözettel, felperes csak végiratában mutatta fel, nyilvánvaló, hogy alperes tömeggondnoka konok perlekedőnek nem tekintethetvén, ez a költségekben sem volt marasztalható. (1893. évi április 18. 3955. sz. a.) A debreczeni kir. itélő tábla: Az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztattatik, a felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A felperes keresetében azt adja elő, hogy Mandel Márton közadós az A. a. kötlevél szerint eladott neki, illetőleg általa bizományban 5000 métermázsa kukoriczát, métermázsánként 5 frt i9r/2 kr. vételárban, mely kukoricza a bécsi tőzsde-szokványok szerint az 1890. évi május—június határidőben volt szállítandó ; minthogy pedig Mandel Márton közadós a kukoriczát nem szállította, hanem a szállítási határidő vége felé a felperest arra utasította, hogy az ügyletet a bécsi tőzsdén bonyolítsa le, felperes ehhez képest az 1890. évi június 28-iki árfolyam szerint a megfelelő kukoriczamennyiséget 5 frt 29 kr. árban fedezte, illetve azt bizományosként Mandel Mártonnak eladta és ebből a lebonyolított ügyletből Mandel Márton közadós a b) alatti számla szerint felperesnek 793 frt 50 kr. tőkével és ennek járulékaival adósa maradván, ezt valódinak megítéltetni kérte. Az alperes tagadván azt, hogy az ügylet valóban létrejött volna, a felperes volt köteles bizonyítani azt, hogy ő a fedezeti 14*