Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

27 fehérvári községi bírónak hivatalos helyiségében és felek jelenlé­tében egymást gyalázó szavakkal illették és ez által az ügyvédi kar tekintélyét megsértették. Panaszolt ügyvédek nyilatkozataikban a közöttük lefolyt szó­váltást enyhíteni igyekeznek ugyan és azt mint félreértésből ere­dőt kívánják magyaráztatni, továbbá hivatkoznak arra, hogy ezen félreértés közöttük barátságosan megszüntettetett : Tekintve azonban, hogy a székesfehérvári kir. járás- mint büntető bíróságtól hivatalból beszerzett ügyiratok tanúsága szerint dr. B. J. ügyvéd dr. H. R. ügyvéd ellen rágalmazás és becsü­letsértés miatt feljelentést tett ; tekintve, hogy ezen feljelentés tárgyában csupán a panasznak magán vádló részéről lett visszavonása miatt lett az eljárás beszüntetve ; tekintve, hogy ezen feljelentés szerint panaszlott ügyvédek a községi bíróság hivatalos helyiségében és felek jelenlétében illették egymást sértő kifejezésekkel és ezen állitásnak igazolása végett tanukra is történt hivatkozás : minthogy mindezekből kitetszőleg az 1874 : XXXIV. tcz. 68. §. bj pontjában körülirt fegyelmi vétségnek ismérvei látsza­nak fenforogni : a nevezett ügyvédek ellen a fegyelmi eljárást elrendelni kellett. 10. Nem bír alappal azon álláspont, hogy a nő férjének cselekményei által feltétlenül, illetve akkor is köteleztetik, ha ez megbízásának körét túllépte, mert a nőt csak ugy kötelezik férjének tényei, ha ezek az ő beleegyezésével vagy utólagos hozzájárulásával történtek. A ki a telekkönyvi tulajdonossal szemben oly kötelező szerződést vitat, melynél fogva a tulajdonjog őt illeti, az ezen szerződés létesültét bizonyítani tartozik. (1894 október 30. 6530. sz. a.) A nagyváradi kir. törvényszék: Szacsvay Ákos ügyvéd által képviselt Tar Lajosné, szül. F. Német Mária felperesnek, Várady Zsigmond ügyvéd által képviselt K. ifj. Németh Ferencz alperes ellen ingatlan birtoka iránti perében a következő ítéle­tet hozta :

Next

/
Oldalképek
Tartalom