Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

«6 A kir. törvényszékek felebbviteli tanácsai köréből. 24. Ha a félnek eskü alatti kihallgatása rendeltetett el, a biró­ság által közvetlenül idézendő, nem pedig perbeli képvise­lője által. (1895 márczius 28. E. 16. sz. a.) A m.-óvári kir. járásbiróság : Felperesi képviselő azon kérel­mének, hogy felének eskü alatti kihallgatása újból elrendeltessék,, helyt adni azért .nem lehetett, mert a tényállás a nélkül is­kellőleg tisztázható volt, és felperesi képviselő maga sem állítja, hogy felének meg nem jelenése vétlen mulasztásból történt, azon körülmény pedig, hogy fele az eskü alatti kihallgatáson külön saját kezéhez kézbesitendő végzés által nem idéztetett, a kihall­gatásnak újból elrendelésére indokul azért nem szolgálhatott, mert az ügyvéd az 1874: XXXIV. tcz. 38. §-a, valamint az 1893: XVIII. tcz. 7. és 3b. §-ai harmadik bekezdése, 130. §. harmadik bekezdése értelmében a feleket minden tekintetben képviselni jogosítva van és cselekményei ugy tekintetnek, mintha azokat a fél maga tette volna s az ügyvéd kezéhez történt kézbesítések az 1868 : LIV. tcz. 259. §. 2. bekezdése szerint egyenlő joghatályu­nak vétetvén a fél részére történt kézbesítésekkel, a bizonyítási felvételt rendelő végzésnek a meghatalmazott előtt kihirdetése is ugy tekintendő, mintha az maga a fél előtt történt volna, de azt, hogy a tárgyalás folytán hozott s nyomban kihirdetendő bizonyítást rendelő végzés még ezenfelül magának a félnek külön írásban is kézbesittessék, az 1893 : XVIII. tcz. 118. §-a meg sem engedi. (1895 február 18. 883. sz. a.) A győri kir. törvényszék : A kir. járásbiróság ezen perben a peres feleknek eskü alatti kihallgatását rendelte el s ebbeli határozatát a felperes képviselőjével és alperesekkel közölte akként,, hogy a kitűzött határnapra a felek személyes megjelenésre idéz­tetnek ; eltekintve tehát attól, hogy az eljárt bíró a feleknek megidézését rendelte el s a határozatot nem azzal hirdette ki fel­peres képviselőjének, miszerint ez tartozik megbízóját az eskü

Next

/
Oldalképek
Tartalom