Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

332 9­(1894 D- 34.) A budapesti fővárosi lakbérszabályzat 37. §-ának a felek jogviszonyainak biztonsága czéljából megkötött azon ren­delkezéséből, mely szerint abban az esetben, ha a magánúton eszközölt felmondásról a felmondást szenvedett fél elismervényt adni nem akar, a felmondás két tanú előtt eszközlendő, nyilván­való egyrészt az, hogy a felmondásnak magával a bérlővel vagy ennek erre meghatalmazott helyettesével szemben kell történni ; másrészt az is, hogy a magánúton eszközölt felmondás csak a felmondást szenvedett fél elismervényével vagy a felmondásnál jelen volt két tanúval, de egyébként nem bizonyítható. 10. (1894 D. 10.) Az esetben, ha valamely követelés bizonyos időben váltóval fedezendő s a kötelezett ezt elmulasztotta, mint­hogy a forgalmi életben a váltó egyúttal a fizetés közvetitőjéül is használtatik, a hitelezőnek joga nyilt akiszolgáltatni megtaga­dott váltó helyett egyenesen kielégítést követelni. 11. (1894 D. 17. D. 23.) A bár bírói árverésen megvett ingók tulajdona csakis kézről-kézre való átadással lévén megszerezhető, ezen körülmény be nem igazolása esetén igénylő keresetével elutasítandó. 12. (1894 D. 29.) A mennyiben a bérlő a bérbeadóval oly szer­ződéses megállapodásra lép, hogy a bérlemény tárgyán esetleg szükséges javításokat a bérbeadó költségére eszközölheti: a javítá­sok költségét csak az esetben követelheti a bérbeadótól, a mennyi­ben a bérlő a javítások szükségességét és értékét esetleg elő­zetes bírói szemle utján megállapította. 13- . : (1894 D. 52.) A kir. Curiának 24. sz. teljes-ülési határozata szerint csupán a törvényben meghatározott mértéken tul kikö­tött és önként megfizetett kamat visszatérítése nem követelhető, ámde ily kikötött kamatnak az 1877 : VIII. tcz. 7. §-ával érvény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom