Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

330 nem a 3'/. a. okirat is figyelembe veendő, az alap határozott megjelölésének nem tekinthető, mivel ebből a kijelenlésből nem állapitható meg az, vajon felperes a felebbezési biróság által valamely anyagi vagy lényeges alaki jogszabályt lát-e megsértve, a felülvizsgálati kérelem tehát ugy ebben, valamint a költségre vonatkozó részében is a már hivatkozott 190. §. 2-ik pontjában előirt kelléket nélkülözi, ennélfogva azt a 193. §. második bekez­dése értelmében vissza kellett utasítani. Az alaki okokból figyelembe nem vehető s igy nyilván czél­talan beadványért felperes képviselője részére saját fele ellen sem volt munkadíj és költség megállapítható. # # # = A kir. tábla végzése nagyon is formalistikus értelmezése a 190. §-nak. 7­Ha a körlevelet alá nem irt fél a tőzsdebiróság előtt kere­setet indít azon fél ellen, a ki magát a kötlevélen a tőzsde­biróság illetékességének kifejezetten alávetette, a később ugyanezen ügyletből kifolyólag ellene a másik fél által in­dított kereset alkalmával nem emelhet kifogást azon alapon,, hogy ő magát a tőzsdebiróság illetékességének a körlevél­ben alá nem vetette, mert a keresetnek általa a tőzsde­biróságnál történt beadása folytán az illetékesség elismerése vélelmeztetik s reá nézve minden, ellene ezen ügyletbőL indítandó keresetre nézve a tőzsde választott bírósága válik illetékessé. (1894 november 21. 4807. sz. a.) A budapesti áru- és értéktőzsde választott bírósága: Dr. Sgalitzer Gyula ügyvéd által képviselt Berger Károly fel­peresnek, dr. Virág Mór ügvvéd által képviselt Dobriu Richárd alperes ellen 497 frt 50 kr. vételár s jár. iránt indított perében megállapítja illetékességét. Indokok: Az által, hogy alperes a kereset mellett fekvő, habár az ő aláírásával el nem látott kötlevél alapján már ezen biróság

Next

/
Oldalképek
Tartalom