Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)
H7 •érdemében elismerte ugyan alperes, hogy a kereseti törkölypálinkát megrendelte, azonban azt adta elő, hogy ő tiszta és jó törköly-pálinkát rendelt meg felperesnél, a mint ezt a yl. a. és felperes utazója által kiállított megrendelési jegy is igazolja, minthogy pedig alperes az átvétel után az árut a keresk. törvény 346. §-ának megfelelőleg haladéktalanul megvizsgálván, kitűnt, hogy felperes nem valódi törköly-pálinkát, hanem spiritus és rizskeverékből álló italt küldött alperesnek, ennélfogva a megvizsgálás után az árut felperesnek kifogásai közlése mellett a keresk. törv. 347. §-a értelmében rendelkezésére bocsátotta. Felperes tagadta, hogy nem megrendelés szerinti árut küldött volna és hogy az a keresk. forgalomban levő közép minőségű áruknak meg nem felelt volna, és ennek bizonyithatása végett szakértők meghallgatását kérelmezte, minthogy azonban felperes e kérelme folytán elrendelt s a kir. járásbíróságnak megkeresése folytán a kaposvári kir. járásbíróság által 1890. évi decz. 18-án felvett és az iratok mellett levő jegyzőkönyvből kitünőleg a szakértők által megállapittatott az, hogy az áru nemcsak hogy nem jó minőségű, hanem a kereskedelmi forgalombeli középminőségü árunak sem felel meg ; minthogy továbbá felperes azon kifogásának, hogy alperes az árut nem kellő időben bocsátotta volna rendelkezésre, helyt adni nem lehetett azért, mert felperes maga beismerte, hogy 2'/. a. szállítólevél szerint 1890. évi február 21-én érkezett Kaposvárra a vasúti állomásra, tekintettel tehát arra, hogy alperesnek az áru megérkeztéről annak átvétele előtt értesíttetni s ennek folytán annak átvétele végett Kapos-Ujlakról Kaposvárra kellett utazni, a rendes üzleti kezelést figyelembe véve, nem fogadható el felperes azon érvelése, hogy alperes az áru átvétele végett 1890. évi február 24-én késedelmesen jelentkezett és hogy e szerint a február 25-én történt rendelkezésre bocsátás, a mit felperes tagadásba nem vett, elkésetten történt volna ; mindezeknél fogva miután alperesnek az áru minősége ellen tett kifogása igazolva lett, miután alperes ennek folytán az árut a keresk. törv. 346—347. §-ai értelmében törvényszerűen rendelkezésére bocsátotta ; felperest a kereseti áruk vételára iránt indított keresetével elutasítani kellett. Alperes viszonkereseti követelésének ellenben helyt adni kellett, mert az a kereseti követeléssel ugyanazonos jogalapból származik, 10*