Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

109 ben és meddig birna érvénynyel, nem e per keretébe tartozik ; mert a primátiális gazdatisztek nyugdij-igénye törvényen nem alapul ; a nyugdíj kérdése minden bírósági eljárás kizárásával a nyugdíjazás elrendelésére és megállapítására egyedül hivatott javadalmas illetékes s azt minden egyes esetben a felfogadó javadalmas és gazdatiszt között kötendő szerződés szabályozhatja. Hogy nyugdijszabályzat a prímás-érseki uradalmakban nincsen, bizonyítva van felperesnek a perben tett azon beismeréséből, mely szerint a létezett «Scitovszky segély- és nyugdíjalap*) megszüntettetett; bizonyítja ezt felperes P. P. a. okiratával, s ezzel önmagának mond ellent, valamint felperesnek 1857. évi márczius 28-án a tisztséghez intézett 7. sz. a. körlevele is, melylyel egy állandó nyugdijalapot szándékozott létesíteni, végre bizonyítja ezt azon körülmény is, hogy az alperesi észrevételekhez 15. sz. a. csatolt okmány szerint a prímás-érseki uradalomban állandó nyűg- és kegy díj-szabályzat csak 1890. évben létesíttetett. Nem lévén tehát az esztergomi érseki javakon érvényes és kötelező nyugdij-szabályzat, alperest fizetésre kötelezni e tekintetben sem lehetett és pedig annál kevésbé, mert felperes abbeli érvelését, hogy az egyházi javaknál alkalmazott gazdatisztek nyugdíjazásának elve felsőbb rendeletek és szabályok által meg volna alapítva, s hogy azokra a kincstári és állami nyugdijszabályzat lenne alkalmazandó, sikerrel azért nem érvényesítheti, mivel a válasziratában hivatkozott rendeletekből vett hasonlatosságok csak a székürességek idejében volt jogviszonyokra birtak hatálylyal, ellenben a fenforgó esetre azért nem alkalmazhatók, mert azon esetekben a nyugdíj-igény megszerzésének egészen mások voltak az előfeltételei, mint felperes esetében. Jogalapul hozza fel felperes kereseti jogosultsága mellett azt is, hogy az 1887. évi április 8-án benyújtott V. a. kérvénye átnyújtása alkalmával nyugdija megadását alperes szóval is megígérte és e tekintetben alperest a főesküvel kínálta meg ; e mellett azonban nyomban kijelenti, miszerint az igéret tényét perdöntő ténykörülménynek nem tekinti; miután pedig a főeskü az 1868. évi LIV. tcz. 230. §-a szerint csak döntő ténykörülményekre kínálható és csak ugy szolgál bizonyítékul, ha abban a bizonyítandó ténykörülmények határozottan és kimerítően meg