Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. 49 Indokok : A felperes nem támadta meg a fellebbezési bíróságnak azt a megállapítását, hogy az örökhagyónak két ívbó'l álló alapvégrendeletén az íveket összefűző zsinórnak az örökhagyó és az egyik végrendeleti tanú által való megpecsételése az örökhagyó és a tanúk együttes jelenlétében történt. Az a kérdés, hogy a végrendelet íveinek összefűzése is a végrendelkezés folyamán történt-e, amint azt a fellebbezési bíróság megállapította, avagy a végrendelkezést megelőzően, amint azt a felperes vitatja, közömbös, mert a végrendelet íveinek összefűzése nem tartozik szorosan a végrendelkezési cselekményhez, az tehát megeló'zó'en is megtörténhetik a nélkül, hogy az a végrendelet érvényességét érintené. (. . . Mint a fejben I. alatt . . .) Ezért a kir. Kúria nem foglalkozott annak az eldöntésével, hogy az összefűzés idó'pontja tekintetében a fellebbezési bíróság megállapítása vagy a felperes állítása felel-e meg a valóságnak. Nem kellett ezzel foglalkozni annak ellenére sem, hogy a fellebbezési bíróság annak megállapításával kapcsolatban, hogy a végrendelet íveinek összefűzése a végrendelkezés közben — nevezetesen az örökhagyónak az idézett törvény 5. §-ának megfelelően tett nyilatkozata s a végrendeletnek az örökhagyó, és a tanúk által való aláírása után, de a megpecsételés előtt — történt, azt is megállapította, hogy az említett két cselekmény között az egyik végrendeleti tanú az összefűzéshez szükséges tűért és cérnáért a végrendelkezés helyéül szolgáló lakásnak más helyiségébe ment, mert ez a végrendelkezés helyi és időbeli egységét nem szüntette meg. Az örökhagyó az 1876 : XVI. tc. 5. §-a alá eső végrendelet alkotásakor a végrendeletének nyilvánított okiratot eme nyilatkozatának megtétele előtt a tanúk jelenlétében a meg nem támadott tényállás szerint nem olvasta el, hanem csak szétnyitotta és megforgatta, miközben nyilván bele is nézett. Az idézett törvényszakasz alá eső végrendeletnél közömbös azonban, hogy a végrendelkező mi módon győződik meg arról, hogy az általa végrendeletének nyilvánított okirat az ő végrendeletét tartalmazza. Az említett tényállás alapján tehát, közelebbről az okirat elolvasásának elmulasztása miatt, azon a címen,, hogy az örökhagyó a végakaratának nem megfelelő okiratot nyilvánított végrendeletnek, a felperes a végrendeletet sikeresen csak abban az esetben támadhatná meg, ha bizonyítaná, hogy az örökhagyó tévedésben volt abban a tekintetben, hogy az okirat végakaratának megfelel. Ezt azonban a felperes nem bizonyította, sőt a fellebbezési Magánjogi Döntvénytár. XXVII. 4