Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)
74 Magánjogi Döntvénytár. 91. /. Az alapítványi ügylet már azzal érvényesenlétrejön, hogy az alapító valamely megengedett tartós célra meghatározott vagyont rendel azzal a szándékhal, hogy az alapítványként kezeltessék. — II. Az alapítványnak alapító-levél kiállítása nem ügyleti kelléke. — III. Az örökhagyó halála esetére szóló alapítványi ügylet visszavonására a végintézkedés visszavonásának szabályai irányadók. — IV. Az a körülmény, hogy az alapítvány az örökhagyó halála óta eltelt több mint két évtized ellenére még nem kezdi meg működését, magában véve nem teszi az alapítványrendelést hatálytalanná. — V. Ha az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné válty a föfelügyéleti hatóság jogosult az alapítvány célját megváltoztatni. — VI. A kirendelt vagyonnak rendeltetésétől eltérő kezelése, avagy a célkitűzéssel kapcsolatos cselekmények elmulasztása szintén nem szűntetik meg az alapítványi ügylet hatályát, hanem ezek csak a föfelügy életi hatóság által orvosolható sérelmeket állapítanak meg. (Kúria 1934. márc. 20. P. I. 3295/1933. sz.) Indokok : Az 1. és 723. számú polgári jog elvi határozatok szerint (. . .Mint a fejben I. alatt . . .) Minthogy pedig a felperes atyja által alkotott végrendeletnek az a rendelkezése, hogy az abban körülírt ingatlanokat örök tulajdonul R. községnek kisdedóvoda-alapra hagyta, mindezeket magában foglalja, az alapítványi ügylet már a végrendelet megalkotásával érvényesen létrejött. Az a körülmény, hogy az alapító levelet csupán a felperes atyjának halála után évek múlva állították ki, az alapítványi ügyletnek sem létrejöttét, sem érvényességét nem érinti, mert az alapítólevél-kiállítása nem ügyleti kelléke az alapítványnak. Az örökhagyó halála esetére szóló alapítványi ügylet visszavonására a végintézkedés visszavonásának szabályai irányadók, az alapítványrendelést tehát csak az örökhagyó volt jogosult visszavonni, nem illeti meg azonban ez a jog törvényes örökösét, a felperest. A felperes által keresetének további jogalapjául felhozott az a körülmény, hogy az alapítvány az örökhagyó halála óta eltelt több mint két évtized ellenére még nem kezdi meg működését, az alapítványi ügylet hatályának a megszűnését csak erre irányuló kikötés esetén vonhatja maga után.