Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXV. kötet (Budapest, 1933)

Magánjogi Döntvénytár. 151 A felperes (és akkor még életben volt férje) pert indítottak szerződés érvénytelenítése iránt az alperes ügyvéd által képviselt K. Márk és neje ellen. A sz—i kir. törvényszék mint fellebbezési bíróság az elsőbíróság elutasító ítéletét helybenhagyta azzal, hogy «az adott esetben a felek között bérleti szerződés létesült, mégpedig a felmondás tekintetében az eladók tetszésétől függő joghatállyal. Minthogy a felek között létesült ez a bérleti szerződés joghatályos, minthogy az a telekkönyvbe is feljegyeztetett, minthogy felperesek az ingatlant ezzel a teherrel szerezték meg : a fellebbezési bíróság úgy találta, hogy az adás-vételi szerződés 6. pontjának érvénytelenségére vagy módosítására törvényből vagy jogszabályból eredő ok fenn nem forog». A sz—i kir. ítélőtábla mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet elutasította a többek közt azért, mert : «anyagi jogszabályaink szerint a bérleti szerződés a szerződő felek közös beleegyezésével telekkönyvi bejegyzés tárgya is lehet, amely bejegyzés következtében a kötelmi természetű bérleti jog nem válik ugyan dologi joggá, hanem harmadik személyekre is kiterjedő joghatályt nyer. «G. Mór és neje, a K.-ék közvetlen vevői, a felperes és férje jogelődei (akiktől a felperes és férje csere útján szerezték meg az ingatlant) 1923. április hó 21-én kelt levelükben azt írták az alperesnek, hogy az alku alkalmával szóba került, hogy ugyan sokkal drágább vételárért van a házra több vevője az eladó K. Márk és nejének, de tekintettel arra, hogy mi szüleinek (K. Márk és nejének) 1400 koronás évi lakbérért — amíg ők bent lakni akarnak — lakást adunk és ezen jogot be is tábláztathatják, adták a házat nekünk olcsóbban». Sz. város mérnöki hivatala «Hivatalos becsűlevele» szerint a G. Mór és nejének 105,000 koronáért eladott szóbanlevő ház 1918. évi forgalmi értéke 179,250 korona volt. A sz—i kir. törvényszék mint felfolyamodási bíróság Pkf. 5677,1923/7. sz. a. hozott végzésével kimondotta, hogy a lakás évi bére 1400 koronánál magasabb összegre nem emelhető, illetve a lakás bérét ily összegben állapítja meg. Elfogadja az elsőbíróságnak azt a ténymegállapítását, hogy a felek közt bérleti viszony áll fenn. De a bér emelését helytállónak nem találja, mert a felek között fennálló bérleti viszony nem meghatározott időre létesült, hanem határozatlan, a bérlők tetszésétől függő időpontig. A L. r. 49. §-a tehát, amely határozott időre kötött bérleteknél engedi meg a bérnek a 46. és 48. §-okban foglalt szabályok szerinti emelhetését, adott esetben nem alkalmazható . . . Abból, hogy a bérlők a hivatalos becsűlevél szerint 1918. évben 179,250 K értéket képviselő házukat 105,000