Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1932)

46 Magánjogi Döntvénytár. vagyon jövedelme az özvegy illó eltartására elegendő, aminek megállapításánál figyelembe jön az özvegy sa]át vagyonának jövedelme is. —II. Az a körülmény, hogy az örökhagyó végrendeletében az egész hagyatékra kiterjedő haszonélvezetet rendelt az özvegy javára, nem akadálya annak, hogy a felperesek kötelesrészüknek az özvegyi ]og alól való mentesítését a megszorítás jogánál fogva követel­Jiessék- (Kúria 1931. jan. 21. P. I. 4724/1929. sz.) Indokok : Az a jogszabály ugyanis, amelynél fogva a le­menő örökösöknek jogában áll az özvegy özvegyi haszonélvezetét az illő eltartás mértékére, vagyis az özvegyi jog legkisebb törvényes mértékére korlátozni, alkalmazást nyer a kötelesrész érvényesítése esetében is. Ehhez képest (. . . Mint a fejben I. és II. alatt . . .), mert jogszabály, hogy az örökhagyó a kötelesrészt terhelő intézkedést joghatályosan nem tehet. A megszorítási jog érvényesítésének nem áll útjában az alperesek által a per során felhozott az a tény sem, amely sze­rint a felperesek úgy az 1919. március hó 19-én tartott hagyatéki tárgyaláson, mint az utóbb a kötelesrész érvényesítése iránt indított per befejezése után lefolytatott hagyatéki tárgyalás alkalmával elismerték az özvegynek az egész hagyatékra ki­térj edőleg özvegyi haszonélvezeti jogát. Az ily elismerés ugyanis kifejezett lemondás hiányában nem foglal magában a megszorítás jogáról való lemondást, mert a lemenőtől függ az, hogy később mikor kíván a megszo­rítás jogával élni, amely esetben az özvegyi haszonélvezet korlátozása úgyis csak a jövőre vonatkozóan hatályos. Arról sem lehet tehát szó, hogy az örökösök a hagyatéki tárgyaláson az özvegyi jogot véglegesen rendezték. A megszorítás jogának érvényesítése esetében csak a megszorított özvegyi jog mért ékére vonatkozóan korábbanlétrejött egyesség jön tekint étbe. = L. az előző esetet. 56. I. Az adós az engedményessel szemben mindazt a kifogást megteheti, amit az engedményezővel szemben felhozhatna. —77. Ez a szabály ingatlanjelzáloggal biz­tosított követelésre is áll. Tényállás : Alperesek abból a célból, hogy a S. részvénytársaság B. Lajosnak hitelre árut szállítson, aláírtak egy «kötelezvény»-nek címzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom