Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1932)

(i Magánjogi Döntvénytár. nőtartási igényt nem lehet érteni. Viszont a felek egyike se tett oly irányú tényállítást és nincs is a most elbírált ítéletben oly ténymegállapítás, hogy a felperes a tartási igényéről kifejezetten lemondott vagy hogy a peresfelek a tartásdíj kérdésében a Ht. 92. §-ának"megfelelő valamilyen megállapodást létesítettek. E részben a fellebbezési bíróság ítélete nincs is megtámadva. Az állandóan követett bírói gyakorlatban kifejlődött anyagi jogszabály szerint végleges nőtartást nem követelhet az a nő, aki a jogerős ítélettel befejezett házassági bontóperben nőtartási igényt nem támasztott és ezirányú jogfenntartással nem élt. A fentebb előadottakból folyik, hogy az idézett jogszabály következtében az alperes a felperestől, bírói úton, nem kényszeríthet ki tartást, de mert erről kifejezetten nem mondott le és a tartás kérdését a felek másként sem szabályozták, a felperesnek a tartási kötelessége, a Ht. 90. §-ában foglalt parancsoló rendelkezés következtében, mint természetes kötelem marad fenn. A felperes is előadja, hogy a peressé tett szolgáltatásokat azért teljesítette, hogy az alpereg magát fenn tudja tartani és a tervbe vett életpálya betöltéséhez előkészülhessen. Ebből az tűnik ki, hogy a felperes maga is az alperes megélhetéséről kívánt gondoskodni. A felperes tehát a maga tartási kötelességét teljesítette, ami mellett nincs jelentősége annak, hogy állítása szerint abban állapodott meg az alperessel, hogy újból házasságot fognak kötni. Az anyagi jog szabálya értelmében a természetes kötelem alapján teljesített szolgáltatásokat nem lehet visszakövetelni. Közömbös ezért, hogy való-e a felperesnek az az állítása, hogy a házasság megkötésére irányuló megállapodással az alperes őt megtévesztette és hogy amennyiben a szolgáltatott teljesítést ajándéknak lehetne tekinteni, az alperes oly cselekményeket követett el, amelyekből az alperes durva hálátlanságára lehet következtetni. --- Mjogi Dtár VII. 28. szerint még a nőtartási igényt érvényesíteni kellett. A PHT. 411. sz. E. H. és az azt követő döntések (Mjogi Dtár XI. 177., XVII. 49. stb.) szerint a jogfenntartás ezzel egyenlő értékű és a fenntartás elmulasztása sem árt, ha a mulasztás oka a férj megtévesztő magatartása (Mjogi Dtár XIX. 4.). További enyhítést jelentett Mjogi Dtár XXI. 101.: a tartási igény a bontóítélet jogerőre emelkedése előtt megindított külön perrel is érvényesíthető. A fenti döntés már a jogfenntartást — helyesen —• csak a bírói érvényesíthetőség feltételének tekinti. L. még a következő esetet. 8. A felperesnek a házassági bontóperben tett az a nyilatkozata, hogy «nőtartást nem követeh, a nőtartási igényről való végleges lemondást foglalja magában. Ellen-