Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1932)

Magánjogi Döntvénytár. 3 nem a kedvezményezett okozott, az a következménye, hogy a meghagyás nemlétezőnek tekintendő, vagyis, hogy a kedvezményezett a hagyományt a meghagyásra való tekintet nélkül megtarthatja. (Kúria 1930. okt. 17. P. I. 7499/1929. sz.) Indokok : Özv. T. Istvánné örökhagyó végrendeletében a n—i ref. egyház alperes részére hagyományul rendelte a lakóházának felerészét és meghagyta, hogy a ház külső részén az egyház állítson fel kizárólag leánynevelés célját szolgáló iskolát. Kötelezte a kedvezményezettet a saját és férje kriptájának jókarbantartására is és azt a kívánságát fejezte ki, hogy a házából alakított iskola növendékei minden évben halottak napján menjenek ki a sírjához és egy szál virágot helyezzenek arra. Pest Pilis Solt-Kiskun vármegye közigazgatási bizottsága a per folyama alatt az alperes kérelmére az 1928. évi május 10-én kelt jogerős határozatával megállapította, hogy a hagyományozott félház iskola céljaira nem alkalmas és hozzájárult ahhoz, hogy az a társtulajdonosnak eladassék. E megállapítás folytán pedig a végrendeletben az iskola létesítésére irányuló meghagyás — legalább is olymódon, mint azt a végrendelet kívánja — lehetetlenné vált. A lehetetlenség ugyanis nem abszolút értelemben veendő, hanem a fennforgó körülmények között, mert a kedvezményezett nem kötelezhető arra, hogy a hagyomány értékével nyilván arányban nem álló olyan beruházásokat eszközöljön, amelyek mellett esetleg a meghagyás teljesíthető lenne. De lehetetlennek tekintendő a meghagyás azért is, mert egymagában az a körülmény, hogy az ingatlannak társtulajdonosa van. továbbá, hogy átjárási szolgalom is terheli, az iskola létesítésének szintén akadálya. Másrészről figyelembe veendő az is, hogy az alperes az örökhagyó meghagyását a lehetőség szerint, bár változott formában, teljesíti, mert a helyhatósági bizonyítványból kitűnőleg egy már létező leányiskolát az örökhagyó nevéről nevezett el, ott ilyen táblát el is helyezett és hogy kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlan eladásából befolyt vételárat ennek az iskolának a rendbehozatalára fordítja, végül, hogy az iskola növendékeit utasította, hogy az örökhagyó elhatározásáról megemlékezzenek. Ilyen körülmények között tehát nem lehet szó arról, hogy alperes a hagyományt elfogadta ugyan, azonban a meghagyás teljesítését megtagadta. Mindezekből kitűnőleg megállapítható, hogy az örökhagyó meghagyása a fennforgó körülmények között lehetetlen, de 1*