Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1931)

Magánjogi Döntvénytár. 85 mása. Azonban a telekkönyv, mint általában ismeret szerezhetésének a forrása, figyelembe jöhet a felek közvetlen viszonyában is. Az alperes bérleti joga a nem kifogásolt hiteles másolatban 3., 2.-/- jellel csatolt, Budapest székesfőváros Duna-balparti rész 3944. számú telekkönyvi betétben C) 58. alatt be van kebelezve. Az e bejegyzést megeló'ző telekkönyvi terhekről az alperes tudomást szerezhetett. Hogy ebben akadályozva lett volna, nem mutatta ki. E részben tehát a felperesek vagyoni viszonyait ismerhette. Az első S/A) jelű megállapodást a felek 1929. április 9-én, a második S/A) 2. jelűt 1929. április 11-én létesítették, míg a jogviszonyukat szabályozó \\A) jelű végső megállapodást 1929. évi április 13-án. Nem védekezhetik tehát az alperes sikeresen azzal, hogy a felperesek nem engedtek kellő időt a tájékozódásra, tekintve, hogy így erre a végleges szerződés megkötéséig több nap állott rendelkezésére. Közömbös az, hogy az alperesnek volt-e ügyvédje s különösen az, hogy dr. B. Bernát az alperesnek is megbízottja volt-e. Mert egyrészt a telekkönyv megtekintéséhez ügyvédi képviselet nem volt szükséges ; másrészt a rendelkezésre volt időben ügyvédhez is fordulhatott volna. Közömbös az is, hogy való-e a felperesek amaz előadása, hogy a bért alacsonyabb összegben állapították meg éppen arra tekintettel, hogy az alperes előre az egész bérösszeget megfizeti. Mert ha ez nem is lenne való, a felperesek vagyoni viszonyainak megismerését nem befolyásolta. Az alperes azt kívánta bizonyítani, hogy a felperesek arra kötelezték magukat, hogy az alperes jogai 100°/0-ig biztosítva lesznek és ez az ügylet létesítésekor feltétel volt. Ilyen kötelezés létében — állítása szerint — nem kellett a telekkönyvet megtekintenie, mert szerinte ez a kötelem fennállott olyan értelemben is, hogy a felperesek a telekkönyvi állapotot rendezik a terhek törlésével és így mentségül nem hivatkozhatnak a telekkönyvre, hanem a telekkönyvi állapot elhallgatásával a felperesek tévesztették meg az alperest. Azonban maga az alperes sem adja elő, hogy miképpen ígértek a felperesek 100°/0-os biztosítást, nevezetesen nem állítja, hogy a telekkönyvi bekebelezésen kívül valami meghatározott egyéb biztosítékról is volt szó és hogy a felperesek a terhek kitöröltetése iránt kötelezettséget vállaltak. A felperesek puszta hallgatása pedig egymagában az adott körülmények közt megtévesztés megállapítására nem alkalmas. A kellően meg sem jelölt, továbbá a fentebb közömböseknek megállapított ténykörülményekre kért bizonyítás mellőzésével tehát a fellebbezési bíróság jogszabályt nem sértett.