Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXII. kötet (Budapest, 1930)

54 Magánjogi Döntvénytár. kelléknek tekinti és a személyazonosságnak más módon bizonyítását nem engedi meg : Mjogi Dtár XXI. 56. - V. ö. még Mjogi Dtár II. 162. és XV. 35. 32. Ha a házastársak egyidőben, illetve egymást előtt, közös vagyonukról — esetleges előzetes megegyezés alapján — azonos tartalommal szóbelileg végrendelkeznek, ezzel nem egy közös, hanem két külön szóbeli végrenIndokok : A meg nem támadott tényállás szerint Sz. Antal és neje T. Viktória az 1916. február 14-én kelt adásvevési szerződéssel a makói 173. sz. tjkv.-ben A—3. sor- és 178/a. helyrajzi szám alatt felvett házukat 4000 K vételárért örökbefogadott gyermekükre, az I. r. alperesre és a feleségére, II. r. alperesre ruházták át a ház középső szobájára és egy kamrára vonatkozóan életfogytig tartó használati joguk fenntartásával. Sz. Antal 1922. febr. 4-én, a felesége, T. Viktória pedig 1922. március Jl-én meghalt. Haláluk előtt az 1919. évben a makói kir. járásbíróságnál keresetet indítottak az alperesek ellen a — szerintük — */5 részben ajándékozásnak tekintendő fenti ingatlanátruházásnak — durva hálátlanság okából való — hatálytalanítása iránt. A felperes kereseti jogát elsősorban az 1922. január 3-án kelt D) alatti okiratra alapítja, amellyel Sz. Antal és neje az alperesek ellen perrel érvényesített igényüket a felperesnek engedték át, másodsorban pedig Sz. Antalnak és nejének 1922. február 3-iki szóbeli végrendeletére, amellyel az örökhagyók minden vagyonukat, ideértve az alperesek ellen perrel érvényesített fenti igényüket is, a felperesre hagyják. A fellebbezési bíróság akként döntött, hogy a felperes a Í)J alatti okirat alapján keresettel fel nem léphet. Ez a döntés felülvizsgálati kérelemmel meg nem támadtatván, jogerőre emelkedett. De nem ismerte el a fellebbezési bíróság a felperes örökösi minőségét s ehhez képest a szóbeli végrendeletre alapított kereseti jogát sem, mert a Sz. Antal és neje T. Viktória által tett szóbeli végrendelkezést közös szóbeli végrendeletnek minősítette, mint ilyent semmisnek nyilvánította. A fellebbezési bíróságnak ez ellen a döntése ellen irányuló felülvizsgálati panasz alapos. Az 1876. évi XVI. t.-c. «az írásbeli magánvégrendeletekről» szóló I. fejezetének 13. §-ában azt a rendelkezést tartalmazza, hogy : «Házastársak feljogosítva vannak végrendelkezésüket ugyanazon írott magánvégrendeletbe foglalni, akár tartalmazzon e végrendelet a házastársak közötti kölcsönös intézkedést, akár pedig nem». «A közvégrendeletekről és közjegyzőnél letéteményezett írásbeli magánvégrendeletekről» szóló III. fejezet 21. §-a pedig a 13. §-nak fent idézett rendelkezését a közvégrendeletekre is kiterjeszti. Az idézett törvény alapján tehát közös végrendelet alatt két végrendeletnek egy közös okiratba való foglalását kell érteni. Szóbeli közös végrendeletről a törvény nem tesz említést, nyilnyomban ugyanazon tanuk deletet alkotnak. (Kúria 1929. febr. 13. P. I. 2085/1927. sz.)